Franciaország titkolja a szaharai atomrobbantások helyszínét

Franciaország nem hajlandó felfedni egy algériai kutató szerint, hogy a Szahara sivatag mely részén földelte el a 60-as években Algériában végrehajtott kísérleti atomrobbantások után fennmaradt nukleáris hulladékot.

Brahím Abbász - aki a kulturális és történeti területért felelős igazgatóként dolgozik az algíri háborús veteránok minisztériumában - a francia atomkísérletek algériai következményeinek szentelt tudományos tanácskozáson kijelentette: Párizsnak bocsánatot kellene kérnie az 1962-ben függetlenné vált volt gyarmatán elvégzett nukleáris tesztek miatt, amelyek súlyos károkat okoztak az emberi és természeti környezetben.

 

"A franciák elásták a nukleáris hulladékot. Ez bűncselekmény. A legnagyobb bűntett azonban az, hogy nem férünk hozzá ahhoz a francia archívumhoz, amelyből kiderülne, hol lelhető föl ez a nukleáris hulladék" - panaszolta Abbász, megjegyezve, hogy a tudományos tanácskozás akadémiai szempontokat követ, és semmi köze a politikához.

A párizsi védelmi minisztérium egyelőre nem reagált az algériai tisztségviselő nyilatkozatára.

Franciaország 1960 és 1966 között 17 kísérleti atomrobbantást hajtott végre a Szaharában algériai területen. (Algéria 1962-es függetlenné válása után ezek egy részét az algíri kormány beleegyezésével.)

Miként arra algériai újságok az elmúlt napokban megjelent cikkeikben emlékeztettek, a sivatagi kísérletek kiváltotta radioaktív sugárzásnak az emberi egészségre gyakorolt káros hatásait mindmáig nem mérték föl teljes körűen.

Abdelaziz Buteflika algériai elnök már többször fölszólította Franciaországot, hogy kérjen bocsánatot a gyarmati időszakban az algériaiakkal szemben elkövetett bűnökért.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.