A nézőtérrel szemben: Egressy Zoltán

A nézőtérrel szemben című, havonta jelentkező beszélgetéssorozat vendége február 14-én estze Egressy Zoltán lesz.


Tíz évvel ezelőtt, 1997-ben írta meg Portugál című drámáját, melyet 1998-ban Lukáts Andor rendezett meg a Kamrában. A darab azóta átköltözött a Katona nagyszínpadára, de más rendezésekben is számos külföldi és vidéki bemutatót ért meg: Miskolcon túllépett a 100. előadásán, mely kortárs magyar daraboknál szokatlan siker.

Drámáinak világa mindig egy-egy mikroközösség életét mutatja meg: Irgács (Portugál), a cirkusz (Kék, kék, kék), a futballöltöző (Sóska, sült krumpli) vagy a 4X100-as női váltó zárt közösségében éppúgy bekövetkezhetnek a tragédiák, melyek után ’az élet megy tovább’ közhelyes álbölcsességébe belesimulás válik drámává, mint a Jókai Mór történetéből dolgozó Három koporsó, vagy a Vesztett éden zárt világában, ahol tragédia és dráma még egybeesik. Legutóbb Baleset című drámáját mutatták be a Veszprémi Petőfi Színházban, Budapesten pedig a Pinceszínházban a Vesztett édent.

Pályája során a darabok mellett meseregényt, abból készült mesedarabot, verseskötetet, filmforgatókönyvet egyaránt írt – dramaturgként, színészként, szövegíróként és filmrendezőként is megmutatkozott már. Egressy Zoltán beszélgetőtársa Györe Gabriella lesz.

A sorozat következő estjére 2007. március 14-én este hattól kerül sor, akkor Háy Jánossal találkozhatnak az érdeklődők, áprilisban pedig Forgách András lesz a vendég. A sorozatot támogatja a Szépírók Társasága és a József Attila Kör.

R Klub − Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, R épület 1. emelet (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 7-9.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.