Bár a jelképes erő is nagy, itt konkrétan is mindnyájunk elemi, fizikai biztonságára emeltek fegyvert. Aki rendőrre lő, az rám lő, a családomra és a barátaimra, még akkor is, ha nem vagyok rendőr, és úgy általában nem különösebben szeretem őket. A rendőrt azért fizetem ugyanis, hogy engem védjen, és logikus: aki a rendőrre támad, valójában engem akar védtelenné tenni.

A támadás, legyen bár elszigetelt őrültség, hecc vagy akármi, olyan fenyegetés, amelytől meg kell bennünket védeni.

Minimum három fronton. Az egyik tipikusan rendőri-titkosszolgálati védekezés, a történtek és a háttér pontos tisztázása, ez az állam dolga. A másik annak a társadalmi, közhangulati folyamatnak a feltárása, amely oda vezetett, hogy valakinek egyáltalán megfordult a fejében, hogy rálőjön a rendőrszékházra. Ez a politika és a közvélemény dolga. Első pillantásra logikusnak tűnik, hogy az elmúlt évek rossz kormányzása és rossz ellenzékisége annyira csorbította a közbizalmat, és olyan sok írott és íratlan normát bomlasztott föl, hogy már a rendőrség közvetlen fegyveres megtámadása sem tabu. Megkockáztatható, megtehető, megúszható. Különféle közterek elfoglalhatók, majd homályos korlátok közé állíthatóak, majd a korlátok lebonthatóak, oda-vissza tologathatóak. Egyszerre sérthető jog és rend. A jog és rend külön, és főleg a jogrend egyben: Magyarországon megsérült. A következtetés nyilvánvaló: a kellő pontokon mind a kettőt demokratikusan, világosan helyre kell állítani. Ez a törvényhozók dolga, és sürgős. Nem elfelejtve, hogy jogot sértve a rendet is csak megsérteni lehet, és rendet csinálva csak jogot biztosítva lehet. Ez ma hajnaltól Magyarországon nem holmi elvont követelmény, nem puszta frázis, hanem konkrét és halaszthatatlan feladat.

A harmadik „fronton” már ott vagyunk mi, átlagemberek. A felsoroltak a mi bőrünkre mennek, nekünk is vigyázni kell magukra. A feladat egyszerű, és a mi dolgunk. Utasítsunk el minden olyan politikai manipulációt, amely akár a szélsőséges rendzavarásnak, akár a rend ürügyén végrehajtott jogcsorbításnak menlevelet adna. Ne örüljünk a „mi” táborunk olyan lépéseinek, amelyek nem csak az „ő” táboruknak ártanak, hanem mindannyiunknak. A közhangulat erejével szívósan kényszerítsük arra a politikusokat, hogy a jogrend abszolút tabu legyen számukra, és semmilyen címen soha ne sérthessék meg. Ha mégis megsértik, ne lehessenek többé politikusok. Kár, hogy ezzel meg kellett várni figyelmeztető lövéseket, de jobb későn, mint soha.