Ebben az a rossz, hogy nem működik az elemi logika. A szórványban élő magyar kisebbség kulturális autonómiája és a Székelyföld területi önkormányzatisága már csak nyilvánvaló földrajzi okokból sem fenyegeti Románia egységét (Maros, Kovászna és Hargita sok száz kilométerre van a határtól, Ártánd és Maros megye között óriási román többség van, és különben is...). Az sem követhető normális észjárással, hogy egy marosvásárhelyi vagy kolozsvári magyar egyetem ugyan milyen román érdeket sért?!

Hacsak nem az a román érdek, hogy minden lehetséges módon siettesse az ott élő magyarok közösségi gyengülését, abban a reményben, hogy előbb-utóbb elrománosodnak. Az etnikai elkülönülés akadályozza a beolvadást. Ám ha beolvadnak, lám, rögtön egyenjogúak is lesznek. Ha viszont magyarként külön- meg többletjogokat kapnak, akkor többen és tovább maradnak magyarok, és ebből mindig kisebb-nagyobb problémái lehetnek Romániának.

Amíg a románok többsége ezt így gondolja, addig hiába érvel bárki azzal, hogy az anyanyelvű kultúra és a közösségi önigazgatás alapvető emberi joguk a kisebbségieknek. (Pedig az.) És az is hiábavaló érvelés, hogy ha kevésbé szorongatnák a magyarokat, akkor tán könnyebben olvadnának. A magyar nemzettudatnak is van egy dacos, románokkal szemben önmeghatározó része - ezt a kisebbségi jogok szüntelen megtagadása erősíti, olykor radikalizálja is.

Mindeközben a két nemzet és a két ország jobban egymásra van utalva, mint a történelemben bármikor. Geopolitikai képtelenség egymás nélkül, pláne egymás ellen boldogulni a térségben és az EU-ban. Minden épkézláb fejlesztés feltételezi az együttműködést. Határvita, területi konfliktus nincs (tényleg nincs!) közöttünk, még néhány év, és voltaképpen határ sem lesz. Közel az idő, amikor azok, akik a magyarok jogaitól "féltik" Romániát, végképp minden ürügy nélkül maradnak. Legkésőbb akkor mindenki számára nyilvánvaló lesz, ami átgondolva régóta világos: szimpla magyarellenes nacionalizmus bújik meg a kisebbség jogainak korlátozása mögött.

Az egyik legfontosabb román "nemzeti paradigmát" - valójában: dogmát - kellene túllépni ahhoz, hogy a román elit ne veszélynek és gondnak, hanem szellemi, sőt anyagi értéknek tekintse a magyar kisebbséget. E fordulatot Budapestről csak kívánni lehet, minden józan módon bizalmat építve. Nem könnyű. Nem is ritkán Bukarest ügyet sem vet a magyar barátkozási kísérletekre: nehogy oda vezessenek, hogy valamilyen kisebbségi ügyben engedni kelljen. Pedig Románia lenne sokkal jobb ország, értsd: a románoknak is jobb lenne, ha a magyarok jobban éreznék magukat Romániában.

Most (megint) ott tartunk, hogy Romániában ezt nem hajlandók így látni. Várni kell, és: a román javulás reményét magyar részről soha nem szabad feladni.