És ez nem is olyan meglepő. A helyi és országos politikában egyaránt jellemzővé vált, hogy a döntéshozók a választói akarattól és szükséglettől elszakadva, szakmailag, erkölcsileg vagy akár jogilag is vitatható módon gazdálkodnak a rájuk bízott javakkal. Ezt a polgárok mind több helyen próbálják meggátolni, befolyásolni különféle szervezetekbe tömörülve, esetleg magányosan. A civil szervezetek nem csak a demokratikus kontrollból veszik ki a részüket: gyakran a hatóságoknál hatékonyabban végeznek el számtalan állami feladatot, az alternatív közlekedésfejlesztési tervek kidolgozásától a hajléktalanellátáson át a nünükék mentéséig. A társadalmi szervezetekben általában olyan emberek tömörülnek, akiket választott munkájuk szenvedélyesen érdekel, a kitűzött célok eléréséért nem sajnálják se idejüket, se pénzüket.

De a törpök élete nem csak játék és mese. A civilek munkájukat kevés kivételtől eltekintve pályázatokból finanszírozzák, és ez több szempontból is rossz. Az uniós forrásokhoz tetemes önrészt kell betenni, és elképesztő adminisztrációs procedúrán kell átmenni. A kisebb és közepes szervezeteknek ez bajosan sikerülhet, magyar állami források pedig már csak mutatóba akadnak - hiába feladata az államnak önszerveződő polgárait segíteni -, és ami pénz megmarad, nem is föltétlenül a "legégetőbb" feladatokra jut. Ha az állam csak arra ad pénzt, hogy a kisiskolásokkal együtt szemetet szedjenek a lakóparkok bekötőútjai mellett, akkor biztosak lehetünk abban, hogy kevesebb figyelem jut arra, vajon a lakópark úgy épül-e meg, ahogy az a közérdeknek is jó, vagy úgy, ahogy csak azoknak, akik benne vannak a buliban.

A társadalmilag fejlettebb országokban persze ez nem így néz ki. Szerencsés esetben a társadalmi szervezetek jóval nagyobb arányban kapnak segítséget magánszemélyektől és cégektől. Természetesen tevékenykedhet egy szervezet valóban függetlenül állami pénzekből is - ez munkája hitelességén jól lemérhető -, de az igazi függetlenséget és szabadságot a Magyarországon ritka magánadományok jelenthetnék. Bár a civil szervezeteknek régóta céljuk, hogy leszakadjanak az állami emlőkről, a több lábra állás egyelőre elég nehezen megy.

Pedig csipkedni kell magunkat, mert az állami források elzáródásával a társadalmi szervezetek által végzett munkát más nem fogja elvégezni. Ember- és állatmenhelyek, kedvezményes nyári gyermektáborok, segítőszolgálatok, faluvédő egyletek csukhatják be a kaput. A nagyobb szervezetek valahogy átállhatnak az uniós pénzekre, de a kisebbek csak abban bízhatnak, hogy az emberek felismerik: segítségük nélkül kevesebben kevesebbet fognak értük dolgozni.

Február 15-én az adóbevallással együtt az szja egy százalékáról is rendelkeznie kell az egyéni vállalkozóknak és azoknak, akiknek bevallását a munkáltatója készíti el. Az "egy százalék" szabadon felajánlható a sok közhasznú szervezet valamelyikének, és a másik, "egyházas" százalék is fordítható olyan célokra, mint pl. a természetközeli erdőgazdálkodás, vagy az illegális hulladéklerakók felszámolása. Mivel meglepő módon az adózóknak egyelőre alig több mint harmada rendelkezik az egy százalékról, még van hova fejlődnünk. Adószámra fel! Ezúttal úgy adakozhatunk, hogy egy fillérünkbe sem kerül. A legjobb, ha kicsit tájékozódunk, mérlegelünk döntés előtt, hiszen a tudatos támogatás valahol csak többet ér, mint a találomra adott.

Rendelkezni jó dolog. Adjunk magunknak legalább egy százalék esélyt!

Védegylet