Ne piSZMOGj Budapest!"

A tiszta levegőért demonstráltak civil szervezetek a Critical Mass biciklis mozgalommal közösen vasárnap Budapesten.

A Deák téren gyülekező, mintegy 700 kerékpáros két kört tekert görkorcsolyás, rolleres fiatalokkal a Fővárosi Önkormányzat épülete körül, felhívva a figyelmet az egyre egészségtelenebb budapesti légszennyezettségre. A téren a rendezők egy óriási "Ne piSZMOGj Budapest!" traszparens mellől, egy színpadról tartottak beszédet, ahová felhívták a biciklijével ugyancsak felvonuló Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest.

Mózes Szabina, a Greenpeace sajtószóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzatnak mielőbb konkrét intézkedési tervet kellene készítenie, amelyben határidőkkel, forrásokkal megjelölt érdemi lépésekkel határérték alá kell szorítani a különböző fajta szennyezéseket.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke beszámolt arról, hogy a fővárosi levegőben különösen a légúti megbetegedéseket okozó apró por koncentrációja kritikus. Ennek a főként közlekedési eredetű szennyezőforrásnak a koncentrációja a levegőben olyan magas, hogy a fővárosiak átlagosan 3 évvel kevesebbet élnek a vidékiekhez képest - hangoztatta.

Hagyó Miklós megnyugtatta a zöldeket, hogy készül a terv, bár nem a Fővárosi Önkormányzatnál, ugyanis az a hatóság feladata. Az önkormányzat a saját környezetvédelmi programjába építi majd be a tervet - hangoztatta. Hozzátette, hogy a program felülvizsgálata már zajlik, a munkába a civil szervezeteket is bevonják.

A novemberre elkészülő program, illetve annak részeként az intézkedési terv már jövőre érzékelhető javulást eredményezhet - emelte ki Hagyó Miklós.

Kitért arra, hogy a városi környezet állapotáért ugyanakkor nem csak az állam, de az emberek is felelősek. A főpolgármester-helyettes adatai szerint ma Budapesten ugyanannyi kerékpár van, mint autó, mégis alig pár százalékot tesz ki a közlekedésen belül a rendszeresen biciklizők aránya.

Lukács András szerint igenis az önkormányzat kezében van a kulcs a probléma kezeléséhez. Közlekedésszervezési eszközökkel, például buszsávok létesítésével, autóforgalom-korlátozással, zöldterület-rekonstrukciókkal elejét lehet venni a por-, és egyéb légszennyezőknek.

A demonstráció keretében a sárga ruhás Greenpeace aktivisták képeslapokat osztogattak, amelyeket a járókelők aláírva bedobhattak a zöldek által kikészített, speciális postaládába. A Hagyó Miklósnak címzett lapból egyet Daryl Hannah, a környezetvédőként elhíresült hollywoodi színésznő is aláírta még szombaton.

(MTI)

 

A közlekedés a felelõs a szmogért
A közlekedés a felelõs a szmogért
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.