A Fidesz átgondolja a kivonulást

A Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén napirendre tűzik a parlamenti kivonulások ügyét - ezt információink szerint a frakció elnökségi ülésén tegnap Navracsics Tibor frakcióvezető tényként közölte.

Simicskó István kereszténydemokrata képviselő beszélt arról a hét elején a Klubrádióban, hogy "nem lehet kizárólag durcáskodni", ezért helyesnek tartaná, ha az ellenzéki képviselők akkor sem vonulnának ki a parlamenti ülésről, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólal (csendben és halkan ugyan, de a KDNP-s politikushoz hasonlóan mások is elégedetlenkedtek a kivonulások miatt). Varga Mihály is úgy nyilatkozott a napokban, hogy nyilván megvitatják a kivonulás helyességét. A Fidesz alelnöke hozzátette: arról is döntenek, helyes stratégia-e, hogy a fideszesek nem vesznek részt azokon a megbeszéléseken, amelyeket Gyurcsány Ferenc kezdeményez. (Hétfő délelőtt a Fidesz elnöksége is ülésezik.)

Lapunkat úgy tájékoztatták, hogy a Fidesz-frakció tegnapi elnökségi ülésén arról is döntöttek: részt vesznek pénteken azon a parlamenti ülésen, amelyet az MSZP-frakció kezdeményezett a fideszesek Kossuth téri kordonbontása után. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök már jelezte: szerinte nem elfogadható, hogy a parlamenti többség ítéletet mond a parlamenti kisebbség felett. A szabad demokrata politikus szerint egy Országgyűlésben tartott politikai vitanap viszont "rendben lenne".(Cs. I.)

Budapest szíve programot hirdettek A Kiskörút megújítását sétálóutcák kialakításával képzeli el az önkormányzat - közölte Demszky Gábor főpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Rogán Antal fideszes polgármester is. Az ellenzéki politikus azt mondta: úgy látja, a főpolgármester elfogadta azt a javaslatát, amely szerint a Kossuth tér környékének átfogó rendezésével bővítik ki a programot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.