Magyar biotechnológiai roadshow Kaliforniában

A magyar biotechnológiai vállalatok tavaly az Egyesült Államok keleti partján mutatkoztak be, ezúttal Kaliforniában, ahol a világ kockázati tőkéjének mintegy 30 százaléka található - tájékoztatott Merényi Miklós, a Gazdaság és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára San Diegóból.

"Nagyon ígéretes tárgyalások voltak a Genentechnél, amely az egyik legjelentősebb amerikai biotechnológiai vállalattá vált, és a Pfizer gyógyszerészeti világcég kutatási központjában" - mondta, hozzátéve, hogy a magyar cégek elsősorban az úgynevezett klinikai kísérletekhez kötődő szolgáltatásaikhoz keresnek partnereket.

Kifejtette, "Magyarországon kiváló tudományos eredmények vannak, de ahhoz nagyon kevés a menedzsmentismeret és a tőke, hogy ezekből konkrét termékek szülessenek (...) ezért érdemes itt, a biotechnológia Mekkájában tárgyalniuk ezeknek a cégeknek".

Mint elmondta, ha valaki sikert akar elérni ebben az üzletágban, akkor nem ülhet otthon a laboratóriumában, nem várhatja otthon, hogy bekopogtasson a kockázati tőke. Iszonyatosan erős a verseny a nagy cégekért, amelyek képesek a termékeket a piacra vezetni, másfelől ezek a cégek is éhesek az újabb és újabb gyógyászati megoldásokra.

Merényi Miklós tájékoztatott: dolgoznak egy olyan pénzügyi konstrukción, amelyben nemzetközi kockázatitőke-társaságok és az állam, a Magyar Fejlesztési Bank részvételével egy kvázi kockázati alapot hoznának létre, hogy Magyarország irányba vonzzák a befetetési igényeket.

"Otthon kifejlesztett tudást adunk el, szabadalmakat, eljárásokat" - mondta a roadshow-n részt vevő Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke.

Az amerikai üzleti tárgyalások sikere kapcsán úgy fogalmazott: "az előző roadshow-n nem volt olyan cég, amelyik konkrét megrendelés nélkül ment volna haza, most se nagyon lesz".

"Nekünk az első nap megtérült, már hétfőn kötöttünk egy akkora üzletet, amiből bejött az út" - mondta Dudás Ernő, aki a szegedi Solvo cég elnök-vezérigazgatója.

Mint kifejtette, az is a tárgyalások célja volt, hogy nagyobb amerikai cégek esetleg "kutatás-fejlesztési aktivitást" hozzanak Magyarországra, például kutatási központokat nyissanak.

Merényi Miklós szerint a biotechnolgóia roadshowt félévente-évente érdemes megismételni, a kormánynak az az érdeke, hogy segítse kiteljesedni ezt a magas hozzáadott értékű iparágat. A minisztérium legközelebb a kora őszi nagy bostoni biotech-konferenciára fog elkísérni bemutatkozás előtt áló magyar cégeket.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.