Szelídítő gének
A szibériai Novoszibirszk melletti állattenyésztő telepen különböző patkányfajokkal dolgoznak a kutatók. Kitenyésztettek egy teljesen szelíd változatot, melynek egyedei látható érdeklődéssel dugdossák ki ketrecükből orrukat az idegen látogató közeledtére, barátkozást remélve - ahogy a The New York Times tudósítója leírja. Ugyancsak kitenyésztették a fajta hiperagresszív, vérengző változatát, amely vadul forogva menekül a rácsoktól minél távolabb, miközben a legkevésbé sem barátságos hangokat hallat.
A két patkányfajta kitenyésztését az egykori Szovjetunióban még 1959-ben Dimitrij Beljajev kezdte el. A kísérleteket bátyja halála után, Szibériába menekülve indította el. A Beljajev fivérek hittek a mendeli genetika elméletében annak ellenére, hogy akkoriban ez nem kis veszélyt jelentett. A hivatalos szovjet tudományt ugyanis Liscsenko szemlélete határozta meg, amely teljesen elvetette Mendel gondolatait. Beljajev testvérét koncentrációs táborba száműzték, ahol meghalt, neki azonban 1958-ban sikerült Szibériában menedéket találnia. Itt viszonylagos szabadsággal vezethette a novoszibirszki Citológiai és Genetikai Intézetet.
A megszelídítés, háziasítás genetikai háttere érdekelte, mivel a háziállatok számos tulajdonságukban különböznek vadon élő fajtatársaiktól. Mik lehettek a szempontjai tízezer évvel ezelőtt élt őseinknek a háziállatok kitenyésztésénél? Beljajev szerint egyetlen ismérv elég a háziasításra alkalmas egyedek kiválasztására, mégpedig a szelídség, az emberhez való barátságos viszony. Meglátása szerint ehhez az alapvető tulajdonsághoz csatlakozik minden többi jellemző is, így a lógó fülek, foltok a bundán, a csontozat változása.
Beljajev eredeti vizsgálataihoz az ezüstrókát választotta. A szőrméjükért ezüstrókát tartó tenyésztők ekkorra már 50 éve dolgoztak az állatokkal, azok mégis meglehetősen vadak voltak. A telepen tartott 130 állat közül szülőnek azokat választotta ki Beljajev, amelyek a legjobban elfogadták az ember közelségét. A merész kísérlet eredményeképpen a nyolcadik rókagenerációban már általános volt az embert elfogadó viselkedés.
A megkezdett munkát Beljajev 1985-ös halála után is folytatták Ludmila Trut vezetésével. A világ végül az ő pár évvel ezelőtti publikációja révén ismerhette meg részletesen a kísérleteket. Negyven év tenyésztése, 45 ezer ezüstróka után ekkorra már olyan szelídségű példányokról számolt be a kutatónő, amelyek a kutyához teljesen hasonlóan "szolgálták" az embert. Ezzel párhuzamosan a megszelídült ezüstrókák külleme is megváltozott. Bundájukon Beljajev jóslatának megfelelően fehér foltok bukkantak fel, megjelent új vonásként a lelógó fül, a kunkorodó farok és a kisebb koponya is. Ezek a rókák nyugodtak, tiszták, barátkozóak, és bár mozgásigényük igen nagy, még a pórázt is eltűrik. A megszelídített rókák közül egyetlen csoport hagyta el mindössze a szibériai telepet, de sajnos nem élték túl hosszabb ideig az új otthonukba, Finnországba való áttelepülést.
A szelíd rókákkal párhuzamosan az ellenkező irányú tenyésztés is zajlott, amely extrém vad rókacsapatot eredményezett. De vidrák és nyércek is a kísérlet alanyává váltak időközben. A genetika fejlődésével rájöttek a kutatók, hogy érdemesebb kisebb, gyorsabban szaporodó állatokkal folytatni a szelídítési kísérleteket. Így kerültek a képbe a laboratóriumokban általánosan tartott kísérleti állatok, a patkányok. Itt azonban éppen az ellenkező volt a cél, mint a szokásos állatkísérleteknél. Nem már kitenyésztett patkányokkal indult el a munka, hanem a szintén helyben befogott, vadon élő szürkepatkány példányokkal. Mintegy 60 generáció tenyésztésének eredménye a mai teljesen szelíd és a "vérengző" változat.
Frank Albert, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetben a szelíd és a hiperagresszív patkányok viselkedését tanulmányozza abban a reményben, hogy megérti genetikai hátterüket. Témavezetőjével, Svante Paabóval meggyőzték orosz kollégáikat, hogy a közös kutatás céljára adjanak át intézetüknek mindkét változatból néhány csapatot.
"A vérengző patkányok kezelhetetlenek. Teljesen őrülten viselkednek, ha csak hozzájuk akar érni valaki" - meséli Albert.
A német kutatók célja most az, hogy megtalálják a szelídítésben, azaz a háziasításban kulcsfontosságú géneket. Ehhez azt a módszert választották, hogy pároztatják a szelíd és a vad változat példányait, majd az utódok genetikai állományát vizsgálják. Feltételezésük szerint mintegy 200 helyen különbözik a kétféle patkány genomja. Az is elképzelhető, hogy csupán egyetlen gén változatáról van szó.
Anatómiailag ezek a gének az embrióban lévő, neurális taréjnak nevezett kis részlet sejtjeinek fejlődését irányítják. Zömében az innen származó sejtekből alakulnak ki az arc-, a koponya- és a pigmentsejtek, a periferiális idegrendszer és az endokrinrendszer több része. E gének működésbe lépésének időpontjától függ egyebek mellett a mellékvese érése is, amely viszont a hormontermelődésen keresztül befolyásolja az újszülött emlős félelmi reakcióját.
Nagy érdeklődés előzi meg, hogy melyek a szelídítő gének, mert vélhetően minden háziasított emlősnél ugyanezek felelősek a barátságos, szociális viselkedésért. Sőt ez még az emberre is érvényes lehet.
