A nemzeti jelleget meg kell őrizni - Abramovics viszi a Malévot

Az orosz hátterű Airbridge veheti meg a Malévet - döntött tegnap a privatizációs szervezet. Borisz Abramovics cége megnyerte a privatizációs pályázatot, már csak a szerződéskötés van hátra.

 

 

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatósága tegnap úgy döntött, eladják a Malévet az orosz hátterű Airbridge Zrt.-nek. A szerződés aláírása előtt még egyeztetéseket kell folytatni a Malév érdekképviseleteivel.

Leonov Péter, az Airbridge ügyvezetője a döntés kapcsán leszögezte, továbbra is vállalják a 2005-ös - akkor még elutasított - pályázatukban közölt üzleti tervet. Eszerint a Malév megőrzi a nemzeti légitársaság jellegét, és megmaradnak a gépei is. Két év alatt 10-15 százalékkal emelnék a jelenlegi hárommilliós utasszámot - elsősorban orosz utasokkal. Erre az ad lehetőséget, hogy Borisz Abramovics - a cég meghatározó részvényese - a második legnagyobb orosz légi szövetségnek számító AirUnion vezető-résztulajdonosa. Ezen túlmenően is terveznek fejlesztéseket, az évek óta többmilliárdos veszteséget termelő légitársaságot pedig két éven belül nyereségessé tennék. (Ez az utóbbi évek tapasztalata alapján kisebbfajta csoda lenne.) Leonov szerint előnyös, hogy a Malév áprilistól tagja a Oneworld nemzetközi légi szövetségnek.

Meg nem erősített információnk szerint az Airbridge öszszesen mintegy 160 millió forintos vételárat fizet a részvényekért. Az ügylet keretében azonban több mint 30 milliárd forint kötelezettséget is átvállal. Utóbbihoz az orosz Vnyesnyekonombank adott garanciát. Ezt az ÁPV azért fogadta el, mert azt kifejezetten az Airbridge számára állították ki. (2005-ben a pályázatot főképp azért utasították el, mert a garancia az AirUnion tagvállalataira vonatkozott.) A bank most azért adott egy 20 milliós vagyonú cégnek ekkora biztosítékot, mert Abramovics állítólag "személyes garanciát vállalt". (Az Airbridge két fő tulajdonosa Abramovics és Kiss Kálmán nyugalmazott határőr-tábornok.)

Az egyszer már magánkézbe került Malévet az állam az utóbbi években több ízben is megpróbálta eladni, sikertelenül. Eközben évről évre milliárdos veszteséget szenvedett el a légitársaság, feltehetően így volt ez tavaly is. Az uniós csatlakozás után azonban az állam már nem tömheti be a lyukakat, hiszen ezt feltehetően megakadályozná az Európai Bizottság, a tőkepótlás más forrásai pedig jóformán elfogytak, hiszen a Malév vagyoneladási lehetőségeinek a végére ért. 

A tavaly szeptemberben közzétett legutóbbi privatizációs felhívásra az Airbridge, a litván LAL Investiciju Valdymas, az ír befektetőket képviselő, nálunk élő Ofer Hava, valamint a főképp pilóták által alapított SkyAlliance jelentkezett. A rostán először a pilótacég, utána Ofer Hava, ezt követően pedig a LAL esett ki.

Az eladásnak az utolsó lökést a kormány múlt heti döntése adta, mely szerint a Malév államilag garantált hitelekből vásárolt vagyonelemeit egy új cégbe apportálják, amely állami tulajdonban marad. Az állami garancia mértéke több mint 20 milliárd forint. Az új cég neve értesülésünk szerint Malév Vagyonkezelő Zrt. lesz. E konstrukciót egy hitel átütemezése miatt határozták el, aminek a visszafizetésére azonban az Airbridge szintén garanciát vállal. A döntést bejelentő Veres János pénzügyminiszter nem kívánta megjelölni, pontosan mely vagyonelemek maradnak állami tulajdonban, de úgy tudjuk, ebbe a repülőgépflottából csak egy tartozik bele. Ezeket a magánkézbe kerülő Malév rövid távon bérelné, de a hitelek rendezését követően át is vehetné.

A Malévre pályázó Airbridge az orosz gazdaságdiplomácia részéről is komoly támogatást kapott a kormányközi tárgyalások során.

Malév-gépek Ferihegyen. Irány Kelet
Malév-gépek Ferihegyen. Irány Kelet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.