A posztkommunista országok nagy részében már rég megtörtént e szembenézés, ahol pedig elmaradt, ott ebből semmi jó nem sült ki - lásd legutóbb a varsói érsek kinevezése körüli megkésett katarzist. Idehaza azonban csak toltuk magunk előtt a problémát - régi magyar szokás szerint. A honi hitélet szempontjából leginkább meghatározó katolikus egyház például évek óta azzal takaródzik, hogy amikor kampányidőkben kiad egy-egy ideológiailag erősen orientált körlevelet, akkor morális, és nem politikai tettet hajt végre. Ezzel párhuzamosan azonban nemegyszer nyilvánosan is kijelentették már, hogy a katolikus egyház társadalmi küldetésének igenis része, hogy politikai kérdésekben is hallassa hangját. A bíróság a második verziót tartotta életszerűbbnek.

A mostani döntés feletti öröm apropóján ugyanakkor a hithű liberálisoknak is rá kell (kellene) döbbenniük, hogy két ellentétes várakozás keveredik náluk. Egyrészt meggyőződésük, hogy az egyház nem több, mint egy kulturális tevékenységet ellátó civil szervezet (tehát szószólói nem közszereplők), másrészt régóta várják, hogy valaki a jog erejénél fogva kimondja: igenis közpolitikát formáló hatalom van az egyházak, főként a katolikus egyház kezében. Lám, még egy csiki-csuki.