Kedves Laci!

Némileg késve tudtam meg, hogy több helyen nyilatkoztál arról, hogy az SZDSZ-ben esedékes tisztújítás egyik esélyes jelöltje, Kóka János gazdasági miniszter valamilyen - közelebbről meg nem határozott - értelemben a demokratikus ellenzék hagyományát folytatná. A demokratikus ellenzék hagyatékának értelmezése, mint tudod, nem egyszerű dolog. Maguk az egykori ellenzékiek se vontak le múltjukból teljesen egyforma következtetéseket.

Nyilvánvalóan a posztsztálinista állam demokratikus ellenzékének legtöbb híve liberális volt (vagy lett) és maradt, de közülük is sokan - így pl. Csalog Zsolt (†), Petri György (†), Eörsi István (†), Kis János, Hack Péter - elhagyták a magyar liberális pártot, az SZDSZ-t. Számos fontos szereplő, mint Solt Ottilia (†) és Havas Gábor, eltávolodott a párttól, ha nem is lépett ki, Kemény István közvetlen aktuálpolitikai ügyekhez már nagyon-nagyon régóta nem szól hozzá. Bence György (†) vagy Kovács András, bár liberális, sohasem rokonszenvezett az SZDSZ-szel. Heller Ágnes soha nem volt szabad demokrata, bár ma kormánypárti "balliberális", filozófiája viszont hétről hétre konzervatívabb.

Számosan a politikai jobboldalon - vagy egyenesen a szélsőjobboldalon - kötöttek ki, mint Zsille Zoltán (†), Keszthelyi Zsolt, dr. Somogyi János, Molnár Tamás és mások. Ők is a magyarországi demokratikus ellenzék "bona fide" tagjai voltak, és politikai következtetéseiket hasonló tapasztalatok alapján vonták le, mint a többiek.

Ismét mások baloldaliak (voltak és maradtak, vagy lettek), mint Mikes Tamás (†), Szalai Pál (†), Szalai Erzsébet, Bartók Gyula.

És hát természetesen nagyon sokan - olyan emberek, mint Magyar Bálint, Pető Iván, Haraszti Miklós, Konrád György vagy te magad - még mindig (bár különböző hőfokon) az SZDSZ hívei maradtatok, sőt: Kóka minisztert támogatjátok a pártelnök-választási versenyben, amivel szemben a ma más irányba tájékozódóknak semmi kifogásuk se lehet azon az alapon, hogy valamennyien a demokratikus ellenzék részvevői voltunk. A múlt összetart, a jelen szétválaszt - ez eléggé természetes máskülönben. Ami a múltat illeti: már régóta idegesít, hogy a csoportképről mindig lehagyják minden Saulusok legnagyobb Paulusát - Hegedüs András (†) egykori miniszterelnököt, a Varsói Szerződés magyar aláíróját (1955) -, aki nem akkor lépett a damaszkuszi (az ő esetében: szociáldemokrata, később önigazgatásos, "ouvrierista") útra, amikor már forgalmi dugó volt rajta, hanem még a kilencszázhetvenes években.

Én csak azt szeretném halkan megjegyezni, hogy ezek szerint nincs lehetőségünk arra, hogy bármelyikünk kinevezze a "régi" ellenzék örökségének autentikus folytatóját - így természetesen nekem se. (Ehhez pl. a Kossuth téri tüntetők, zendülők egyik vezetőjének, Molnár Tamásnak sincs kevesebb - vagy több - joga, mint neked.) Bár ez nem jelenti azt, hogy történetileg ne lehetne megállapítani: milyen volt a demokratikus ellenzék az ezerkilencszázhetvenes-nyolcvanas években. Az akkori közös vonások - már amelyek csakugyan közösek - inkább erkölcsiek, vagy szerényebben: magatartásbeliek (civil kurázsi, kritikai éberség, az üldözöttek és gyöngék iránti együttérzés, a tirannia és a bürokrácia, a hatósági idiotizmus megvetése stb.) voltak, mintsem a szó keményebb értelmében politikaiak, ha az akkor (szerintem ma is) magától értetődő antisztálinizmustól, "szovjetellenességtől" eltekintünk.

Meg hát arra is emlékszem, hogy te milyen voltál.

Pusztán csak ezért, meg immáron az ellenzéki problematikán kívül jut eszembe, hogy ez a Kóka mondta: a békákat se kérdik, amikor lecsapolják a mocsarat.

Erre csak egyet szólhatunk, kedves Laci: brekeke.

Tamás Gáspár Miklós
Budapest