Matató kéz a zsebünkben

Magam is az iparágban dolgozom, így joggal vádolhatnak azzal, hogy elfogultságom, illetve anyagi veszteségeim miatt ellenzem a villamosenergia-ipari dolgozók kedvezményes tarifarendszerének megszüntetését. Ez természetesen igaz. Az iparági dolgozók kedvezménye azonban Tóth Levente cikkének (Soros kötés, január 20.) sugallata ellenére nem más, mint a munkáltató által a dolgozóknak nyújtott fizetés-kiegészítés. Súlyos tévedésben van, aki azt hiszi, hogy az állam bácsi nyúl a zsebébe és osztja a pénzt ezeknek a dolgozóknak, persze mindezt a szegény állampolgárok rovására.

Nem értem a szerző azon kitételét sem, hogy miért a fogyasztónak kell megfizetnie az áramszolgáltató dolgozóinak kedvezményét? Hisz a dolgozó a fizetését, a béren kívüli juttatásait honnan máshonnan kapná, ha nem a fogyasztó által befizetett áramdíjból? Hogy egy kézzelfoghatóbb példával éljek: magam sem mélázok el azon, amikor megvásárolom a Népszabadságot, hogy az árából vajon hány fillért (forintot) tesz ki a szerkesztőség alkalmazottainak bére, illetve béren kívüli juttatása, hisz természetes, hogy azokat az értékesített példányszámok bevételeiből fedezik. A különbség annyi, hogy az áram hatósági áras "termék", vagyis a tarifa megállapítása miniszteri hatáskör, de mivel a társaságok magánkézben vannak, a kedvezményeket maguknak kell kifizetniük. Tévedés az államilag garantált kifejezés használata, hisz erről szó sincs. Tévedés szocialista maradványként aposztrofálni a kedvezményt, hiszen már jóval e sokat átkozott rendszer előtt létezett, sőt a példaként emlegetett nyugat-európai országokban is megtalálható.

Kóka János elérte a célját. A köztudatba bedobott valótlanságok működnek és számára megfelelően irányítják a közvéleményt, s velük együtt a témában laikus egyszeri újságírót is.

Péter Tamás

Budapest

Amióta Magyarországon áramszolgáltató cégek működnek, azóta biztosítják dolgozóiknak a kedvezményes áramvételezés lehetőségét.

Az áramszolgáltatók államosításával vette át az állam ennek a kedvezménynek a folyósítását. Természetszerű, hogy a privatizáció után a kedvezményről való alku a dolgozói érdekképviselet és a tulajdonos között kell, hogy lebonyolódjon, mivel a tulajdonos szolgáltatja az áramot, ő szedi be a díjat, ő nyújthat kedvezményt.

Mit keres itt az állam?

Ország György

Törökbálint

Egy írni-olvasni tudónak - talán - nem kell elmagyaráznom, hogy a villamos ipar munkavállalóinak kedvezményesen biztosított villamos energia nem a szocializmus megalvadt struktúrájának része, hanem iparági sajátosság, amely beépült ezen vállalatok kultúrájába, illetve kompenzációs rendszerébe.

Ha Kóka János annyira aggódik a többi fogyasztó által megfizetett "akár évi 400 ezer forintos" kedvezmény (nem tudom van-e, akár egy ember az iparágban, aki ennyit kap, tudtommal a havi négy-tízezer forint a jellemző) miatt, elég lenne megegyezni az árfelülvizsgálat során, hogy ez a tétel nem tartozik az elismert költségelemek közé. Nem tudom, most miként van figyelembe véve, de ha nem szerepel az elismert költségek között, akkor nincs a tarifában, nem a fogyasztók fizetik meg a költségét, hanem a tulajdonosok a nyereség csökkenésével.

Kóka János azt akarja elérni, hogy a munkavállalók - ragaszkodván szerzett jogukhoz - ne tarifaként (amit a privatizációs szerződésben a szocialista-szabad demokrata koalíció garantált), hanem természetbeni juttatásként kapják meg, amire tb-t és szja-t kell fizetni. Ez többletköltséget okoz az iparágnak, ráadásul olyat, amit az árfelülvizsgálatban el fognak fogadni, tulajdonképpen egy jelenleg az árképleten kívülre helyezhető tételt megduplázva kell majd a fogyasztóknak megfizetniük! És akkor megint lehet majd ránk mutogatni, bár ha demagóg lennék (én is) arra kérdeznék rá: miért nem ellenőrzi senki, hogy jogosan igénylik-e a képviselők a költségtérítést!

Petőfi Sándor

Szeged