Aláírásgyűjtéssel követelik a pedagógus béremelést

A Pedagógusok Szakszervezete népi kezdeményezést indít, ha nem sikerülne az idei bérfejlesztésben megállapodni. Ha ötvenezer aláírás összegyűlik, a Parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel. Megkezdték az előkészületeket a február 21-i közszolgálati sztrájkra is.

A vonatkozó ívet már be is nyújtották az Országos Választási Bizottsághoz. Ha ötvenezer aláírás összegyűlik, a Parlamentnek  foglalkoznia kell a kérdéssel - tette hozzá Árok Antal.

A szakszervezet egyben megkezdte az előkészületeket a február  21-i közszolgálati sztrájkra is - jegyezte meg.
Szinte kizárólag pénzügyi szempontok motiválják az intézményátszervezéseket a PSZ által eddig megismert esetekben - közölte Varga László, a PSZ elnöke a rendezvényen.

Az érdekvédő szerint ezek az esetek arról szólnak, hogyan lehet a rendszert kevesebb pénzből működtetni, s közben sokszor még a  hatályos jogszabályok sem játszanak szerepet.

Az vélelmezik, hogy nagyon kemény viták után sok helyen a fenntartók elfogadják az átszervezésre vonatkozó indítványokat, s ez pedagógus álláshelyeket veszélyeztet - közölte.

Varga László elmondása szerint szeptembertől jelentős  tőkekivonást eredményez a finanszírozási rendszer megváltoztatása, s a források összesen 20 százalékkal csökkennek majd. Évfolyamonként nagy a szórás, de van olyan osztály, ahol 30 százalékkal kisebb a finanszírozás összege. Az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy  legrosszabb esetben akár 15 ezer pedagógus is elveszítheti állását.  Radikális csoportösszevonásokra, az intézmények radikális átszervezésére kell számítani - tette hozzá.

A kiosztott háttéranyag szerint 2007-ben jelentős visszaesés következik be a pedagógusok bérében, így ha nem sikerül egyezségre jutni, akkor a becslések szerint nemcsak reálértékben, hanem nominálisan is csökken a pedagógusok keresete.

Az illetménytábla változatlansága mellett a közoktatási törvény  keresetrontó hatása 2006 szeptemberétől egyértelműen kimutatható. A keresetek ugyan a nemzetgazdasági átlag fölött maradnának, de már  csak 8,7 százalékkal, miközben a szellemi foglalkozásúak átlagától  közel 20 százalékkal maradnak el - olvasható a sajtótájékoztató háttéranyagában.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.