Gönczöl-jelentés: mindenki másként látja

"Megértettük a felelősségünket az elmúlt időszak eseményeihez vezető társadalmi problémák nem megfelelő kezelése miatt" - ezt a következtetést vonta le a Gönczöl-bizottság jelentéséből az MSZP honvédelmi, rendészeti és nemzetbiztonsági munkacsoportja.


A csoport vezetője, Vadai Ágnes közleményben szögezi le: a 2006 szeptemberében és októberében kialakult helyzetért nemcsak a jelenlegi politikai elit felelős, hanem a rendszerváltás óta eltelt időszak valamennyi közéleti szereplője. Egyesek "e felelősség súlya alatt jogállamhoz méltatlan tettekre ragadtatták magukat" - állítja -, és akár kordont is bontottak. Vadai úgy véli, aki józan gondolkodású európai politikus, az megfogadja a javaslatokat; "visszamegy a Parlamentbe, a tárgyalóasztal mellé, és azon dolgozik majd, hogy soha többé ne ismétlődjenek meg a szeptemberi-októberi események". Végül hozzáteszi: reméli, hogy a Fidesz-frakció tagjai is lelkiismeretesen áttanulmányozzák majd a dokumentumot.

Áttanulmányozták, és egészen másként látják, mert a Fidesz szerint súlyos politikai elfogultság jellemzi a Gönczöl-bizottság jelentését. Erről Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke beszélt tegnap. "Sajnos, amitől féltünk, beigazolódott: ha a kormány egy kormányhatározatban kormánytisztviselőket kér fel arra, hogy értékeljenek olyan eseményeket, amelyekben a kormány felelőssége is felvetődik, akkor a politikai elfogultságra is számítani lehet" - mondta. Az ellenzéki politikus szerint a jelentésben a kormány kommunikációja köszön vissza az ellenzék megítélése és a miniszterelnök őszödi beszéde kapcsán. Ugyanakkor hangsúlyozta: számára akkor vált teljesen hiteltelenné a dokumentum, amikor a Fidesz népszavazási kezdeményezését az alkotmányos rendet destabilizáló eszköznek minősítette.

Balog szerint addig nincs értelme elemezni, hogy kinek mi a történelmi felelőssége, amíg nem tudjuk, hogy konkrétan mi történt. A jelentés ugyanis nem nevez meg felelősöket, és a dokumentum "elbagatellizálja" az október 23-i "strukturált" és utasításra végrehajtott rendőri erőszakot. A politikus úgy véli, az Országos Rendőr-főkapitányságnak el kellene végeznie az október 23-án történtek vizsgálatát.

2006. október 23.: a rendõrségnek is lenne még mit vizsgálnia
2006. október 23.: a rendõrségnek is lenne még mit vizsgálnia
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.