Az igazi állatvédelem az oltalmazott élőlény bőrét nem engedi lenyúzni, testét tiltja kísérlet tárgyává tenni. A természetvédelem ennél is szigorúbb: az ember főszabály szerint nem kerülhet közvetlen kapcsolatba az érintetlen környezettel, különösen a fokozottan védett élőlényekkel!

A természetvédelem, az állatvédelem és az állatjóllét összehangolásának érdekében a kormány belevágott a lehetetlenbe. Január elsejei hatálybalépéssel kihirdette 334/2006. számú rendeletét az állatvédelmi hatóság (a jogászkörökben kapott, nem túl vicces rövidítés szerint: Ávh) kijelöléséről. Az "Ávh"-rendelet célja (jogpolitikai indoka), hogy kihúzza a radikális állatvédelem méregfogát: elhárítsa a feljelentések megtételének akadályait, s ezáltal támogassa (elsősorban) az állatvédelmi szervezetek jogérvényesítését.

A hazai radikális állatvédők, akik eddig azért kritizálták kétségbeesetten a hatóságokat, mert nem tettek semmit az állatkínzók eljárás alá vonása és megbüntetése érdekében, mostantól az eredményesség reményében fogalmazhatják beadványaikat. Első látásra!

Mert ott van a "hatóság hallgatása". Ez közigazgatási "műszó", melyhez jogi következmények fűződnek, s leggyakoribb eredménye egy-egy megkínzott állat pusztulása vagy az állatkínzás bizonyítékainak eltüntetése. A jegyző, illetve az állat-egészségügyi állomás sokszor hatáskör hiánya vagy egyszerűen tehetetlen fejvakarászás miatt nem foglalkozott eddig állatvédelmi ügyekkel. A jegyző azzal hárított, hogy az 1998-as állatvédelmi törvény alapján nem egyértelmű, hogy neki mit is kell csinálnia. A hivatal vagy a hatósági állatorvos meg - főleg faluhelyen! - nem szeret ujjat húzni holmi állatvédők feljelentései miatt a település jómódú, adófizető vállalkozójával, még ha annak csont sovány tehenei, lovai térdig gázolnak is a ganéban.

Attól tartok, hogy ez a helyzet a jövőben sem fog megváltozni, még ha most a kormány pontosította is a jegyzők jogkörét. A magyarázat igen egyszerű: az anyagi jogi szabályok értelmezési nehézségei.

A jegyző ma az első számú állatvédelmi hatóság Magyarországon: akár tud róla, akár nem. De az is ő, aki birtokháborítási ügyekben első fokon eljár. Aki átlapozza az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak beszámolóit az elmúlt öt évben kivizsgált panaszokról, számos birtokháborítási ügyet fog találni, amely a szomszédok által kifogásolt állattartási szokások miatt indult. Az állattartó gazda ellen az önkormányzatnál leggyakrabban az átfolyó trágyalé, az áthallatszó állatordítás, a kutyaugatás, és az elviselhetetlen bűz miatt tesznek feljelentést. Ezek az ügyek azonban nem feltétlenül feszegetnek állatvédelmi kérdéseket! Amelyik kutya ugat, nem biztos, hogy kínlódik - és fordítva! Sokkal nehezebb eldönteni a kérdést a lakótelepi lakásokban, társasházakban. Mint mindenhol, itt is helyi (kerületi) önkormányzati rendeletben kell szabályozni az állattartást. Ha a rendelet nem húzza meg a határt állatvédelem és birtokvédelem között, a lakásban engedéllyel, jó körülmények között tartott, fülsiketítően vonító kutya gazdája ellen nem indulhat eljárás: az állatkínzásra nincs bizonyíték, a birtokháborítás megindításával pedig a "kígyó a saját farkába harap", hiszen annak az önkormányzatnak a rendelete alapján tartható lakásban az eb, amelynek jegyzője eljár a birtokháborítás miatt.

Az állatvédelmi hatóságok feladatmeghatározása nemcsak az állatvédőknek, hanem a hatóságoknak is nagy fejtörést fog okozni. Az "Ávh"-rendelet mint eljárásjogi jogszabály nem segíti elő az anyagi jog, vagyis az állatvédelmi törvény értelmezését. Csak annyiban változik a helyzet, hogy a jegyzők és a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek mellett - az állat-egészségügyi állomások helyett - a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja és annak területi szervei állnak a meggyőződéses állatvédők és a "kedvtelésből" feljelentgetők szolgálatára. Úgy húzták ki a méregfogat, hogy elgennyesedik a helye. Önkormányzati állatvédelmi őrszolgálat továbbra sincs, az "Ávh"-rendelet a jegyzőn kívül semmilyen más hatóságra nem vonatkozik!

A szerző állatvédelmi jogász