Az ormánsági "Messiás" lemondott SZDSZ-tagságáról

Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere kilépett az SZDSZ-ből. Pedig Mali Zoltán a szabad demokraták legeredményesebb szervezője: az elmúlt négy hónapban 700 tagot toborzott pártjának Dél-Baranyában, a halmozottan hátrányos helyzetű Ormánság aprófalvaiban. Most távozik, mert a Magyar Nemzet kiderítette róla, hogy korábban bűncselekményt követett el.

Mali Zoltán sikeres toborzómunkájáról először lapunk adott hírt. Akkor azt jósoltuk, hogy Malinak akár még abban is szerepe lehet, hogy kit választ meg márciusban az SZDSZ a párt elnökévé. A 34 éves, gépésztechnikus végzettségű, játékautomaták és zenegépek forgalmazásából élő siklósi vállalkozó 2006 nyarán lépett be az SZDSZ-be. Nem sokkal később eldöntötte, hogy az alig százlelkes Drávapiskiben indul a polgármesterségért. A magyar liberális párt országgyűlési képviselőjelöltjének a tavaszi választásokon még a község egyetlen szavazópolgára sem adott voksot, ám az őszszel már Mali - a helybélieket maga mögé állítva - megnyerte a választást, s attól kezdve óriási lendülettel fogott bele a tagtoborzásba. Drávapiski 72 választópolgárából 56-ot szervezett be az SZDSZ-be, s a környékbeli falvakban is hasonló eredménnyel szólította meg a helybelieket.

Az SZDSZ baranyai vezetése először csak mosolygott, amikor Mali azt ígérte, hogy az Ormánságban néhány hónap alatt beszervez 300 tagot, s amikor ez megtörtént, a megyei elnökség meglepődött. Összehasonlításképpen nem árt tudni, hogy a 155 ezres Pécsett kétszer annyi az SZDSZ-tag, mint Drávapiskiben: a megyeszékhelyen hozzávetőlegesen száz tagja van a szabad demokrata pártnak. Amikor Mali újabb 400 tag beszervezéséről tájékoztatta a megyét, a vezetők mosolya zavartabb lett, de az egészséges gyanakvás még így sem támadt föl bennük.

A polgármester azzal indokolta sikerét, hogy ő megpróbálta lefordítani az egyszerű emberek nyelvére a liberalizmus lényegét. Azt mondta az ormánságiaknak, hogy csak magukra számíthatnak, ne várjanak segítséget sorsuk jobbra fordulásához senkitől. Az üres asztalról nem lehet elvenni semmit - érvelt képletesen Mali -, ahhoz, hogy az asztalnál jóllakhassunk, előbb rá kell raknunk valamit. Személyesen úgy mutatott példát, hogy nem vett fel tiszteletdíjat. Erre az áldozatra rávette képviselőtársait és a cigány kisebbségi önkormányzat tagjait is.

Mali Zoltán beruházásokba is fogott: felújíttatta a község buszmegállóját és ravatalozóját, helyreállította és megnyitotta a falu jó ideje bezárt kocsmáját. A munkákra mozgósította a falu lakóit, s a helybéliek ingyen segítettek. Mindezek híre túljutott a falu határán, így ha Mali elment egy másik településre "tagszervezni", ott már várták őt. A tagtoborzás híre elterjedt, s egyre többen érdeklődtek Mali Zoltán szervezői módszere, no és múltja iránt. Eredménynyel: a Magyar Nemzet tegnap arról írt, hogy Malit lopásért és kiskorú veszélyeztetéséért tavaly 250 ezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság. A bűncselekmény öt éve Gyermelyen történt, ahol Mali egy kocsmából kávéfőzőt, termoszt, söröskorsót, szénsavas palackot és pénzt lopott. Kiskorú veszélyeztetéséért azért vonták felelősségre, mert a bűntényben egy fiatalkorú segítségét vette igénybe. Az esetről megkérdeztük Mali Zoltánt, aki ennyit mondott: - Akkor csőbe húztak engem, de nem akarom mentegetni magam. Az életemben elkövetett hibákért próbáltam vezekelni, amikor tenni akartam valamit az Ormánságért.

Mali Zoltán azt is bevallotta, hogy a közelmúltban 80 ezer forintot kellett fizetnie szerzői jogok megsértéséért. Ezt azzal követte el, hogy az egyik zenegépén néhány nóta szerzői jogdíja kifizetetlen volt. Az elkeseredett polgármester hozzátette: többet senkinek sem nyilatkozik, viszont lemondott SZDSZ-tagságáról, amelyet a megyei elnökség hamar el is fogadott. Időközben ugyanis kiderült: nemcsak a múltbéli hibáiért támadható Mali Zoltán. A Drávapiski önkormányzati ügyeit intéző kémesi körjegyzőségen Horváth Zoltánnétól, Kémes polgármesterétől megtudtuk: Mali Zoltán faluja képviselő-testületével megszavaztatta, hogy vegyenek neki egy szolgálati autót 4-6 millió forintért, amit korlátlanul használhat. A körjegyzőség meggátolta a jármű megvásárlását, arra hivatkozva, hogy ekkora költséget Drávapiski nem tud elviselni.

- Mali Zoltán az Ormánság Messiásának tüntette fel magát - mondja Horváthné. - Nemegyszer azt ígérte, hogy hamarosan kinevezik őt az Ormánság kormánybiztosává. Magabiztos volt és megállíthatatlan.

Az SZDSZ számára rendkívül kínos az ügy. Mára egyértelművé vált, hogy Mali a tömeges tagtoborzás segítségével akart magának hatalmat kiharcolni. Az SZDSZ baranyai elnöke, Wekler Ferenc most úgy fogalmaz: óvatlan volt. A politikus 16 éven át parlamenti képviselője volt pártjának, és számos vezető tisztséget töltött be az SZDSZ-ben. Az elmúlt ciklusban viszont kiszorult a pártvezetésből, és tavaly nem kapott az SZDSZ parlamenti listáján "bejutó helyet". Bár utóbb ő lett a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, tudható volt, hogy szeretne újra országos politikai szerephez jutni. Wekler sosem titkolta, hogy a márciusi elnökválasztáson, a Kóka-Fodor párharcban a gazdasági minisztert támogatja. A dél-dunántúli SZDSZ-es küldöttek hallgatnak Wekler szavára - mivel elégedettek a politikus szakmai tudásával, szervező- és kommunikációs készségével -, s várható, hogy a régió delegáltjainak többsége Kókára szavaz. A térség - a megszaporodott ormánsági tagságnak köszönhetően - a korábbinál több küldöttet delegál az országos küldöttgyűlésre, s ez Weklert erősíti. Ebből sokan arra következtetnek, hogy Kóka - ha megválasztják - Weklerre fontos posztot bíz majd. A Mali Zoltán körül kirobbant botrány viszont gyengíti Wekler visszatérési esélyeit.

- Ezt a balhét valószínűleg nekem kell elvinnem - mondja rezignáltan Wekler. - Nem én biztattam Mali Zoltánt a tagtoborzásra. Örültem a sikerének, nem kontrolláltam eléggé. A bírósági ítéletéről nem tudtam.

A felújított ravatalozó Drávapiskiben - Mali Zoltán az egész falut munkára fogta
A felújított ravatalozó Drávapiskiben - Mali Zoltán az egész falut munkára fogta
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.