Orvosok nagygyűlése: „nem csináljuk tovább!”

Több ezer orvos gyűlt össze és zsúfolásig megtelt a Nemzeti Sportcsarnok az Orvosi Kamara által meghirdetett háziorvosi fórumon.

Noha a rendezvényre meghívták a miniszterelnököt, az egészségügyi minisztert, az egészbiztosítási pénztár képviselőjét és az országos tiszti főorvost is, a kezdés időpontjában közülük senki sem képviseltette magát.

Valamivel 11 óra után megérkezett a fórumra Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese és Falus Ferenc, országos tiszti főorvos. Éger István, a kamara elnöke közölte, hogy noha Horváth Ágnes, a szaktárca politikai államtitkára is jelezte érkezését, sajnálja, hogy mégsem ért ide.

A rendezvény elején Szűcs Attila az orvosok nevében felolvasta, hogy tiltakoznak a növekvő terhek, a csökkenő finanszírozás, a kiszolgáltatottság, az egyre bizonytalanabb jövő, valamint az orvos–orvos és orvos–beteg uszítás ellen.

Az emelvényen őt követő kamara elnökét beszédét többször is vastaps szakította félbe, gyakran felálltak és állva is megtapsolták őt. Az elnök arról beszélt, hogy mennyire megalázó a doktorok számára az egyre apadó finanszírozás, s egy példán be is mutatta, hogy az átlagos praxisok 480-500 ezer forintos OEP-finanszírozása mennyire kevés a körzet működtetésére. Ha a minimális díjakat és költségeket veszi is figyelembe, a praxis költségeit számolva akkor is minimum 912 ezer forintra lenne szükség.

Az elnök megismételte, hogy az OEP-finanszírozás duplájára tartanak igényt a kormánytól. Beszéde közben többen és többször is bekiabálták, hogy „nem csináljuk tovább”.

Éger István, a MOK elnöke beszél
Éger István, a MOK elnöke beszél
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.