Ma eredmény a mustrán
Most, hogy a vége felé tartunk, úgy látszik, a meglepetésszerű visszatérések és az erőteljes, könnyednek korántsem nevezhető folytatások filmszemléje lett az idei.
A visszatérők egyike Sándor Pál, aki csaknem két évtizede nem rendezett nagyjátékfilmet. Most a Hunnia producereként két filmmel érdekelt a versenyben, méghozzá különböző műfajokban. Az egyik Szőke András Hasutasok című vérbő mókázása, amely olyan, mintha a klasszikus magyar vígjáték keveredne a keményvonalas Szőke-stílussal, de a szerencsés elegy miatt egészen könnyen fogyasztható. A Szőke-film a zsánerfődíjért a már a mozikban futó Lorával és a Konyeccel, valamint a kritikusok által nem mindig kedvelt közönségfilmeket jegyző Sas Tamás által rendezett S.O.S. Szerelem! című komédiával csap össze.
Sándor Pál másik produceri munkája Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című kamaradrámája, amely azonban mind hangulatát, mind mondanivalóját tekintve súlyos mű. A folyosói ítéletek alapján "tuti fődíjas" mozi rendkívül szuggesztív dráma a magányról meg egy ópiumfüggő pszichiáter és egy őrült asszony szerelméről. A rendező az egészet egy fausti duplacsavarral teszi még eredetibbé: a filmen végigvonul a gonosz iránti vágy, és jellemző motívum a művész saját korlátainak feltárása. Mindezt a legegyszerűbb, de mégis roppant szuggesztív képek tolmácsolásában kapjuk.
Ezeken kívül saját rendezésével, a Noé bárkájával is szerepel Sándor Pál a mustrán, igaz, versenyen kívül. Ebben a korábbi, a Régi idők focijából és a Ripacsokból megismert rendezőt üdvözölhetjük a vásznon.
Rajta kívül az idei come back hőse a hetvenkét esztendős Maár Gyula is. Töredék című fekete-fehér filmje 1948 tájékára röpíti vissza a nézőt, egy kolostorba, ahol a szerzetesek küzdenek a háború és az azt követő ugyancsak nehéz időszak terheivel. Van, aki az ital kínálta feledésbe menekül, van, aki az elvont valláserkölcsbe, és akad olyan is, aki a készülődő szocializmusban a kereszténység beteljesülését véli fölfedezni - az államvédelem azonban gondoskodik róla, hogy kegyetlenül csalódjon. - A kolostor lakói szenvedéllyel és illúziókkal élő figurák, és a film azt mutatja, hogyan futnak zátonyra ezek az illúziók - jegyezte meg lapunknak a rendező, aki három évtizede őrzi ezt a történetet, de csak most, Tarr Béla ösztönzésére formálta filmmé.
De nem csak az "öregek" szemléje az idei, az úgynevezett középgeneráció rendezői is folytatják életművüket. Bollók Csaba szociográfiai és dokumentarista jellegű, a Zsil-völgyi utcagyerekek főszereplésével forgatott játékfilmje, az Iszka utazása gyönyörűen fényképezett dráma. Kamondi Zoltán Hargitafürdőn forgatott Dolina című szürreális műve ugyancsak komoly kiállítású mozi, a műgonddal készített díszleteken látszik is, hogy több mint egymilliárd forintba kerültek.
Érdekes tendencia, hogy a hazai sztárszínészek (Csányi Sándor, Fenyő Iván, Schell Judit, Hernádi Judit) szinte csak a zsánerfilmekben vállaltak szerepet, a komolyabb hangvételű szerzői filmek alkotói inkább külföldön kerestek és találtak különlegesen kiváló színészeket. Szász János például a dán Ulrich Thomsenben és a norvég Kirsti Stubóban találta meg álmai színészét, Elek Judit művében pedig Franciszek Pieczka és Maja Komorowska nyújt rendkívüli alakítást. A külföldi színészek "magyar filmes" sikere nem újdonság, mivel a kritikusok díjainak idei kiosztóján is elismerték kettejüket: Marc Bischoffot (Taxidermia) és Gheorge Dinicát (Fehér tenyér). A hazai színészek közül igazán átütő alakítást két nagy visszatérő öreg nyújtott: Gyöngyössy Katalin és Bács Ferenc a Dárday István-Szalay Györgyi rendezte Márai-biográfiában, Az emigránsban.
