Tavaly több kiemelkedő tehetségről árulkodó film készült, de Muhi András producer, a játékfilmes zsűri tagja szerint az idén is van három-négy hatásos, a későbbiekben komoly karrierre számító alkotás. Tény, állapította meg, hogy az idén hiányoznak azok a rendezők - például Pálfi György vagy Hajdu Szabolcs -, akik szerzői filmekben az új hullámot képviselik. Ugyanakkor az idei termés jó keresztmetszetet nyújt a mai magyar filmről, hiszen minden nemzedék és szemléletmód bemutatkozik. Muhi nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek belterjesnek ítélik a szemlét. Ugyanakkor hasznosnak tartaná, ha a nemzetközi kritikusi, filmfesztivál-szervezői gárdán kívül meghívnák a forgalmazókat, tévés szerkesztőket is.

- A magyar filmszemle a rendszerváltás előtt szinte az egyedüli lehetőséget kínálta, hogy a külföldi szakma megismerhesse a hazai filmkultúrát, és a művek kijussanak a nemzetközi porondra - mondta lapunknak Klaus Eder, a Fipresci - Nemzetközi Kritikusok Szövetsége - titkára, a müncheni fesztivál programigazgatója, aki körülbelül 25 éve állandó vendége a budapesti mustrának. Szerinte már csak azért is élvezetesebb idejönni, mint egy nemzetközi fesztiválra, mert itt nem bolyong az ember különböző nemzetek művei között, hanem teljes betekintést kap egy ország kultúrájába, társadalmi közérzetébe. - Visszatérés 1956 korába - így foglalja össze véleményét Klaus Eder az idei művekről. Nem az '56-os évfordulóra gondol, hanem arra, hogy minden egyes szerzői műben érzékelhető egyfajta zavarodottság, csalódottság, illetve depresszió. Eddig sosem találta ilyen erősnek a jövőtlenséget: a szocialista létbiztonság után mintha egyre nagyobb társadalmi válságot okozna az EU létbizonytalan világa. A legerősebb filmnek - amelyben ezt az utópiát is érzékeli - Szász János Csáth-földolgozását, az Ópiumot tartja. Magyar zsánerfilmeket viszont nem említ, mert ebben a műfajban senki sem tudja felülmúlni az amerikaiakat.

Ami az idei szemle termését illeti, Philippe Tessé csalódott: nem látott átütő művet. A világhírű francia szaklap, a Cahiers du Cinema kritikusa nagyon impresszívnek tartja ugyanakkor, hogy a magyar alkotók komolyan veszik a művészlétet. A filmek zöme komor hangvételű, semmiféle könnyedség nincs bennük, és narcisztikusak. Már-már olyan az itteni filmkészítés, mintha valamifajta vallás lenne - értékelte. Ezek után nem meglepő, hogy a kritikusnak Igor és Ivan Buharov Lassú tükör című szimbolikus műve tetszett: a super 8-as nyersanyagra, amatőr szereplőkkel forgatott, majd szemcsés nagyfilmre fölnagyított mű torz tükre torz világunknak, jókora abszurditással megfűszerezve.

Jörg Laszman német szakíró közepesnek ítélte a látottakat. Ugyanakkor kedvezőnek, hogy négy magyar produkciót is meghívtak a nemsokára kezdődő berlini nemzetközi filmfesztiválra - mindegyik szerepel itt is. Közülük a Férfiakt meghívását egyértelműen a homoszexuális tematikának tulajdonítja, amely magyar alkotásokban szokatlan. Az első filmes Bogdán Árpád Boldog új élet című művét szerinte erős képi hatása és érdekessége miatt válogatták be, Goda Kriszta Szabadság, szerelem című alkotását pedig az '56-os tematika és a híres producer, Andy Vajna miatt. A mostani '56-os filmeket egyébként érzelmeseknek és sablonosaknak látja, úgy véli, a rendszerváltás előtt kevésbé nyílt, viszont érdekesebb mozik készültek erről a témáról. Az idősebb magyar filmes nemzedék tagjaitól Laszman már nem vár sokat, szerinte a fiatal "új hullámosokat" kellene több megszólalási lehetőséghez segíteni, mint Csehországban, ahol a filmek közelebb vannak a mindennapi történésekhez, ezért külföldön is sikeresebbek.

• Szubjektív mustra: A szemléző természetrajza
  

Muhi András