Környezetvédelmi csúcstalálkozót javasol Berlin

A klímaváltozásról és annak felmérhetetlen következményeiről közzétett, drámai ENSZ-jelentés után környezetvédelmi csúcstalálkozót javasolt vasárnap Németország.

Sigmar Gabriel környezetvédelmi miniszter - a német kormány álláspontját is ismertetve - nyilatkozatában hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az ENSZ az állam- és kormányfők szintjén mielőbbi rendkívüli csúcsértekezletet hívjon össze az általános felmelegedéssel kapcsolatos problémák megvitatására, továbbá az elengedhetetlen lépések megtételére.

A miniszter rámutatott arra, hogy a klímaváltozás - mint az a több száz tudós által kidolgozott és pénteken nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentésből is kitűnt - az emberek által okozott probléma, s ezért az országok legmagasabb rangú vezetőinek együttesen kell megtalálni a megoldást.

Környezetvédelmi miniszterét már előzetesen támogatásáról biztosította Angela Merkel kancellár. A kancellár asszony emlékeztetett arra, hogy a környezetvédelem javítása, illetve az ezzel kapcsolatos erőfeszítések összehangolása a német uniós   elnökség egyik legfontosabb feladata. Merkel hangoztatta, hogy kész vállalni az ezzel kapcsolatos felelősséget, s egészen odáig elment, hogy - ugyan meglehetősen diplomatikusan - harcot hirdetett a német autóipar óriásaival szemben, sürgetve a széndioxid-kibocsátás csökkentését.

Az ENSZ-jelentés kapcsán Németországban ismét fellángolt a vita   az atomenergia hosszú távú hasznosításával kapcsolatban. A német nagykoalíciós megállapodás kimondja, hogy az ország 2020-ig folyamatosan bezárja atomerőműveit, elsősorban a konzervatívok azonban - élükön Merkel kancellárral - egyre erőteljesebben kérdőjelezik meg ennek célszerűségét. Legutóbbi nyilatkozatában a kancellár asszony  közvetve a szociáldemokratákkal kötött koalíciós megállapodás említett pontjának felülvizsgálatát sürgette, utalva arra, hogy környezetvédelmi szempontból meglehetősen ártalmatlan, ugyanakkor fontos energiaforrásról van szó. A szociáldemokraták viszont tiltakoznak ez ellen, azt hangoztatva, hogy az atomenergia alkalmazása beláthatatlan kockázatokkal jár.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.