Nálunk naponta 90-en halnak meg rákbetegségben

Miközben a világszervezetek a megelőzésre fókuszálnak a rák világnapján, Magyarországon elsősorban a kialakult drámai helyzet kezeléséről esik szó, például arról a most nyilvánosságra került statisztikáról, amely szerint a már diagnosztizált magyar rákbetegek mintegy 40 százaléka nem jut megfelelő terápiához.

Dr. Szilágyi István, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa ezért is hangsúlyozza: még mindig meghatározó, hogy a beteg mikor és kihez kerül gyógykezelésre. Bodoky György, a Szent László Kórház főorvosa úgy véli, hogy az ellátórendszerben is bőven akadnak hibák. Tény, hogy ma lényegesen rosszabb a sokszor életmentő terápiákhoz való hozzáférés, mint akár néhány éve. Akad olyan rákbetegség, amelynek leghatékonyabb terápiája 1996-hoz képest ma éppen ötszázszor annyiba kerül. A magyar egészségbiztosító kasszája pedig nehezen követi a terápiák árrobbanását.

Bodoky György szerint annak, hogy az unió országain belül nálunk halnak meg a legtöbben daganatos betegségben - évente harmincezren, naponta kilencvenen -, oka az is, hogy az országok közül Lengyelország kivételével nálunk a legalacsonyabb az egy főre jutó daganatellenes kezelések költsége. (K. J. V.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.