Olimpiaigazgató úr kérései

Iskolás kisfiúként kerékpárjával vezette fel a futókat az édesapja által rendezett első tiszaújvárosi triatlonversenyen. Sydneyben, ahol a triatlon első alkalommal szerepelt az olimpia műsorán, versenybíróként motorozott a kerékpárosok után, hogy a lekörözött versenyzőket kizárja. Athénban felkért versenyigazgató volt, két évet és háromszáz beosztottat kapott arra, hogy a versenyt a lehető legmagasabb színvonalon előkészítse.

Ehhez kicsit átalakította a görög főváros látképét. Aszfaltos utat építtetett egy tengerparti strand közepére, járdaszigeteket bontatott el, és egy helyen kiszedette a követ a tengerfenékről. Még a tenger is más színű volt, ahol a triatlonisták úsztak.

A 2008-as pekingi játékokra új beosztásban készül, a Nemzetközi Triatlon Szövetség delegáltjaként elvárásokat fogalmaz meg a rendezőkkel szemben, és ellenőrzi a munkálatokat. A tiszaújvárosi Márkus Gergely, bár közgazdászként végzett a Miskolci Egyetemen, szakmájában még egyetlen percet sem dolgozott. Idejét gyermekkora óta a triatlon tölti ki. Két éve a sportág nemzetközi szövetségének fejlesztési igazgatójaként fizetést is kap ezért.

Könnyű neki, mondhatják irigyei, hiszen ebbe nőtt bele. Szülővárosát a triatlon egyik európai fellegváraként tartják számon, ahol tíz éve minden nyáron Világ Kupa-futamon találkozik a nemzetközi élmezőny, Kanadától Új-Zélandig. A versenyt megelőző triatlonnagyhét rendezvényein amatőr sportolók ezrei vesznek részt, az év más részében álmos kisváros képét mutató település ekkor nyüzsgő hangyabollyá változik.

A tiszaújvárosi triatlonsport kezdete tizenhat évvel ezelőttre datálódik, amikor Márkus Gábor amatőr hosszútávfutó - Márkus Gergely édesapja - életében először elvetődött egy triatlonversenyre. Az úszó, kerékpáros és futószámokból álló sport annyira megtetszett neki, hogy hazatérve nyomban szervezni kezdte a helyi egyesületet. A fogorvosként városszerte ismert középkorú férfi helyi gazdasági és politikai vezetőkkel folytatott éjszakába nyúló beszélgetéseken érvelt a sportág támogatása mellett. Azt állította, ennél hatékonyabb városmarketinget keresve sem találni, mivel a tévéközvetítések nem egy stadion reklámtábláit, hanem a pályának kijelölt utcákat mutatják. Elhitték neki.

Az új egyesület támogatói közé feliratkozott néhány helyi cég és az önkormányzat is. Az már a Tisza-parti kisváros sajátossága, hogy a helyi gazdaság szereplői vegyipari óriáscégek, vezető tőzsdei társaságok közül kerülnek ki, így a fiatal egyesület nem sokkal az indulás után már külföldi idegenlégiósokat és komoly edzőket igazolhatott.

Igaz, a leckét ettől meg kellett tanulni. Az első nemzetközi versenyen például a horgászoktól kölcsönkért tiszai stég elsüllyedt az úszórajthoz felsorakozott versenyzők súlya alatt, és arra is akadt példa, hogy a versenybírók elszámolták a köröket, és senki nem várta a beérkező kerékpárosokat azon a vonalon, ahol a bicikliről leszállva futásra kell váltaniuk, a tolmácsként dolgozó fiatal Márkus Gergely az utolsó pillanatban a VIP-páholyból a korláton át ugrott oda a vonalhoz alkalmi versenybírónak.

A versenyek színvonala azonban évről évre javult. A sportágban a Márkus család tagjai is kipróbálták magukat, és a legidősebb fiú, ifjabb Márkus Gábor rövid idő alatt válogatott kerettaggá érett. Nyolc évvel ezelőtt azonban egy horvátországi versenyről hazafelé halálos autóbalesetet szenvedett, és a tragédia csaknem véget vetett a tiszaújvárosi triatlonsportnak. A küszöbönálló Világ Kupa-futam szervezésében gyászoló édesapját a még tizenéves Márkus Gergely váltotta fel. A verseny zökkenőmentesen lezajlott, a fiatal egyetemista nem sokkal később az európai triatlon- szövetség technikai bizottságában találta magát, majd két évvel később európai főtitkárrá választották.

A triatlon szegény sportág, az európai szervezet tisztviselői társadalmi munkában látják el feladataikat. Márkus Gergely egy hordozható laptoppal kezdte főtitkári tevékenységét, így irodáját egy hátizsákban mindenhová magával vihette. Például Athénba is, ahol az olimpia szervezői 2002-ben rémülten konstatálták, hogy a triatlon-futamok előkészítésével szinte semmi sincs rendben, s egy hozzáértő embert kértek a nemzetközi szövetségtől.

A vezetőség Márkus Gergelyre gondolt. Mellébeszélés és körítés nélkül tolmácsolták neki a kérést: "Értesz is hozzá, család sem vár otthon, mi lenne, ha a következő két évet Athénban töltenéd?" Igent mondott.

Elődjétől egy úszó stéget örökölt, amit az illető Angliában, egy csatornán rendezett versenyen látott. Gondolta, ha ott jó, jó lesz az olimpián is. Az athéni öbölben a hullámok az első éjszaka partra sodorták és összetörték a szerkezetet. Márkus Gergely szerint ennél nagyobb baj volt az, hogy az eredeti tervek szerint a közönség csak az úszószámokat láthatta volna élőben, a kerékpáros- és futóversenyek helyszínét ugyanis háromszáz méterrel távolabb jelölték ki. Építtetett hát egy utat a strandon keresztül, amin a kerékpározók és a futók minden körben áthaladtak a nézők előtt. Az úszás céljánál kövekkel volt teli a part, gépi kotrásra azonban már nem kapott pénzt, ezért a verseny rendezői minden este egy órán át köveket szedtek a vízből. A végére teljesen sima lett a meder. Ennek köszönhetően még a tenger is más színű volt a verseny helyszínén. Az olimpia kezdete előtti utolsó két hétről semmilyen emléke nem maradt, csak az, hogy másfél-két óránál több ideje nem jutott alvásra.

A verseny után a görögök megköszönték a közreműködését. Márkus Gergely akkor fogta a laptopját és hazautazott. Nem sokkal később azzal keresték meg, hogy tapasztalatait Pekingben is hasznosítani kellene. Így alakult, hogy a 2008-as olimpia szervezőinek egy tiszaújvárosi fiatalember foglalta össze, milyen várakozásoknak kell megfelelniük, hogy színvonalas triatlonversenyt rendezzenek. A helyszínen eddig két próbaversenyt tartottak, az ezekre ellenőrként kiutazó Márkus Gergely pedig azt állapította meg, hogy korábbi kéréseit - ha lehet így mondani - 110 százalékban teljesítették a kínai szervezők.

Szülõvárosát, Tiszaújvárost a triatlon egyik európai fellegváraként tartják számon
Szülõvárosát, Tiszaújvárost a triatlon egyik európai fellegváraként tartják számon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.