Milliárdos kártérítési perek követhetik a sztrádakartelleket

A versenyhivatal további nyitást szeretne látni a patikapiacon: meg lehetne szüntetni a gyógyszerek árrésének állami szabályozását, és helyette a támogatott gyógyszereknél elegendő lenne a támogatásba való befogadást a fogyasztói árak maximumának vállalásához kötni. - ezt ajánljuk a holnapi Népszabadságból.


A szabadabb osztozkodás növelhetné a versenyt,  és jól jönne a vásárlóknak, hiszen a patikák a támogatott gyógyszerek körében is vetélkedhetnének értük az árakkal – mondta a Népszabadságnak adott interjújában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Nagy Zoltán.

...

A versenyfelügyelet elnöke kijelentette: a nagy sztrádaépítő cégeknek nem a számla végét, hanem az elejét jelenthetik a versenyhivatal által kiszabott nagy összegű kartellbírságok, ugyanis a jogsértés miatt többet fizető állami megbízó kártérítési pert indíthat ellenük – mondta . Ilyen per egyelőre nem indult, ami az elnök szerint azzal magyarázható, hogy ezt az aránylag új lehetőséget még nem ismerik az érintettek. 

A sztrádaügyben a tétlenséget elvileg magyarázhatja az, hogy a versenyhivatal határozatáról a bíróság még nem hozott jogerős döntést, bár a kártérítési pert e nélkül is megindíthatták volna a kartell miatt kárt szenvedő állami cégek. De nemcsak ilyen ügyben lehet kártérítést kérni, hanem a fogyasztók megtévesztése miatti elmarasztalások esetében, vagy például a legutóbbi autóbiztosítási kartellért is. A kérdés csupán az, hogy fogyasztói csoportok, szervezetek vagy több ügyfelet összegyűjtő ügyvédek mikor látnak fantáziát ilyen perek elindításában.

...

A versenyhivatal lát problémákat a bankszektorban is, ezért elindít egy ágazati vizsgálatot, amelyben megnézi, hogy milyen nehézségekbe ütközik az, ha az ügyfelek akár a számlavezetés, akár más banki termékek, például hitelek esetén új szolgáltató termékeit kívánják igénybe venni. Ennek érvényesülése ugyanis a hitelintézetek közötti verseny alapvető feltétele.

(Az interjú teljes szövege a Népszabadság szombati számában olvasható.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.