Kötelező bankszámla nyugdíjasoknak?
Két-három új zsíros üzlet lehetősége rejtezik a bankok számára a Lakossági Pénzügyi Szolgáltatásokat Vizsgáló Bizottság jelentésében, meg persze annak távoli fenyegetése: az állam esetleg tesz valamit azért, hogy ne Európa egyik legmagasabb profitrátáját fizettessék meg a magyar pénzintézetek ügyfeleikkel. A Bizottság tegnap kiadott jelentése szerint a verseny korlátozott a magyar piacon. Ennek okát a piac szerkezetében (az OTP egyeduralkodó szerepében), a bankok közötti váltás nehézségében, az összehasonlíthatatlan és átláthatatlan termékekben, valamint az alacsony pénzügyi kultúrában látják. Miközben azt is elismerik: a magyar bankok relatív drágasága magyarázható piaci okokkal (a kamatok azért magasabbak, mert nagyobb a kockázat, a díjak azért, mert nagyok a fejlesztési költségek). Várhegyi Éva, a bizottság vezetője, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa azt mondta: persze ez utóbbiról megoszlanak a vélemények, ezért a témát érdemesebb lenne tovább vizsgálni.
A pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében a bizottság azt javasolja: a bankok alakítsanak ki egy alapbankszámlát, amely meglehetősen olcsón nyújtaná a számlavezetést, a kártyát és az átutalásokat azoknak, akiknek nincs bankkapcsolatuk. A jelentés szerint a díjakat itt sem kéne korlátozni, az állam pedig megfontolhatná: ezek után csak számlára utal. Értsd: a nyugdíjat, a gyest, a családi pótlékot vagy a szociális támogatásokat nem vinné ki a postás, kötelező volna tehát a banki kapcsolat. Az érv szerint így a bankok is érdekelté válnának a konstrukció megvalósításában, és persze ösztönözni is lehetne a lakosságot: az állam akár támogathatná ezen számlák vezetését. Miután - mint a jelentés írja - a háztartásoknak csak 54 százaléka rendelkezik banki kapcsolattal (Ausztriában 94, de Csehországban is 64 százalék az arány), ez meglehetős üzletet hozna a pénzintézeteknek, az állami támogatással és kötelező utalással pedig biztos üzletet. Várhegyi mindezt persze tegnapi sajtótájékoztatóján azzal finomította, hogy ez csak egy javaslat, és a kormánynak azt is mérlegelnie kell majd, mennyire okoz társadalmi feszültségeket egy ilyen intézkedés. Hiszen egyes térségekben, egyes rétegekben az állami banki fizetés elrendelése meglehetős problémákat okozna.
A másik - ennél kisebb - boltot furcsamód a bankváltás megkönnyítése jelenti. A bizottság javaslata szerint ugyan szükség lenne arra, hogy a számlaszámok hordozhatóságával megkönnyítsék a bankváltást (ami élénkíti a versenyt, hiszen így az ügyfél könnyebben megy oda, ahol jobb ajánlatot kap), ám erre állítólag nincs lehetőség. Az anyagból az derül ki: technikailag nem látnak módot a bankok - konkrétan a bankközi elszámolást végző Giro Zrt. vezetője -, hogy a számlaszámot magát átvigyük máshová, ez a rendszer ugyanis így nem működik sehol. A számlaszám eleje ugyanis a bankot azonosítja, ezért nehéz a technikai megoldás - igaz ugyanezt a problémát a telefontársaságoknál sikerült áthidalni, bár hozzá kell tenni: kevesebb piaci szereplővel.
Lehetőséget csak arra látnak, hogy átirányítsuk a számlát. A holland mintára elképzelt modellben az új és a régi bankszámla tulajdonképpen párhuzamosan működne, akár több mint egy éven át. Ez idő alatt egy központi adatbázis segítségével intéznék el, hogy az átutalások és egyéb tranzakciók akadálymentesen működjenek, igaz: a váltási időszak végére az ügyfélnek kellene gondoskodnia arról, hogy az új számlája rendesen működjön (vagyis csak neki kellene értesíteni a munkáltatóját, és a tőle pénzt beszedő közüzemi cégeket a változásról).
Ám ez a rendszer is két év alatt jöhetne csak létre, és milliárdos lenne a működtetésének költsége - ezt vélhetően megint az ügyfelek fizetnék meg. Életbe léptetéséhez is jogszabály- módosításra volna szükség - ezt a bizottság javasolta is.
Ezenkívül a bankbizottság kiáll a pozitív adóslista létrehozása mellett is - ez a jó adósok adatait is tartalmazná, pontosabban: egy központi rendszerben tartanák nyilván minden hitelfelvevő adatait, a visszafizetés gyakoriságát. Az adatvédelmi biztos szerint egy ilyen kötelező nyilvántartás aggályos, ám ezt az érvet a bizottság azzal hárítja el, hogy az alkotmányos jogok korlátozása a kevesebb lakossági hitelcsőd (mint társadalmi érdek) miatt érné meg. És - legalábbis elvben - így olcsóbban is juthatnánk hitelhez. Igaz, azt Várhegyi Éva is elismeri, hogy önkéntes alapon lehetne ilyen listát létrehozni (ekkor adatvédelmi aggályok nincsenek). Csakhogy az ilyen irányú próbálkozás azért nem érte el a célját, mert a Magyar Bankszövetség a teljes, kötelező mindenkire kiterjedő listát támogatta.
A testület egyébként is nagyban alapoz a bankok szakmai szövetségeire, úgy gondolják ugyanis: leginkább ezek hozhatnak jobb világot a pénzügyi piacon. Azt javasolják a kormánynak, ne jogszabályokkal avatkozzon be a pénzügyi szolgáltatók életébe, hanem azok maguk alkossanak szabályokat. Így például: a bankok alkothatnának magatartási kódexet, amely tartalmazza, milyen tájékoztatást kell nyújtani az ügyfélnek, hogyan kell számolni a hiteldíjmutatót, vagy például megoldást jelent az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésére. Ez a javaslat nem új keletű: a Bankszövetség már egy ideje dolgozik azon, hogy saját etikai kódexét - amely a pénzintézetek közötti eljárásokat szabályozza - kiterjesszék az ügyfélkezelés módszereire is. A mostani gyakorlatot mindenesetre rossznak tartja a bizottság: a díjak nem összehasonlíthatók, mert a mutatók számításának előírása nem pontos, az ügyfelek ki vannak téve a szerződésmódosítgatásoknak, és alig tájékoztatják őket a szerződéstartalmáról.
Arra a kérdésre, hogy a javaslatokból mikor lehet konkrét jogszabály-változás, nincs válasz.
