Lincshangulat volt Tiszanánán

Halálra gázoltak egy férfit Tiszanánán szerda délután. Az áldozat rokonai pillanatok alatt a helyszínen teremtek. Egyes tudósítások szerint Olaszliszka szelleme kísértett, csak a rendőrség erélyes fellépése akadályozta meg a lincselést.

Unokája és dédunokája szeme előtt gázoltak el egy hatvanhét éves kerékpárost szerda délután Tiszanánán. Az idős roma ember épp a rokonaihoz akart bekanyarodni, s balra jelzett a kezével, amikor a mögötte haladó kisteherautó elütötte. A férfi a helyszínen életét vesztette.

Percek alatt a helyszínre sereglett az áldozat családja: szemtanúk szerint több mint százan állták körbe a kisteherautót, amelynek ajtaját a sofőr és utasa magára zárta. A baleset után néhány perccel megérkeztek a közelben épp közlekedési ellenőrzést tartó kiskörei rendőrök, később csatlakoztak hozzájuk hevesi és tiszanánai kollégáik, s végül sikerült föloszlatniuk a tömeget.

Olaszliszka szelleme kísértett, lincshangulat alakult ki Tiszanánán - lehetett olvasni másnap a megyei lap hasábjain. Azt írták: a feldühödött tömeg lapátokkal és betondarabokkal támadta meg a kisteherautót, s csak a rendőrök lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

A baleset másnapján a helyszínelők krétával felrajzolt vonalai emlékeztetnek a történtekre. A gázolás a falu Kömlő felőli oldalának első házánál történt: itt él Lólé András a családjával, hozzájuk igyekezett látogatóba András nagyapja, Lólé László.

- Még integetett is, hogy jön mindjárt, amikor hátulról beleszaladt a furgon - idézi fel a történteket a húszéves fiatalember, akinek testvére, Lólé Róbert is percek alatt a baleset helyszínén termett. Pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy Papót - a környéken mindenki így nevezte az áldozatot - elütötte egy autó.

- Kiabáltunk, káromkodtunk, biztosan mondtunk csúnya szavakat, és sértegettük is a sofőrt. Hisz ott halt meg az apánk, fájt érte a szívünk, el voltunk keseredve. De hogy ki akartuk volna rángatni, és megöltük volna, azt az egész család nevében kikérem magamnak! - mondja indulatosan az elhunyt férfi fia, Lólé Róbert. - Nyolcan vagyunk testvérek, soha sem kerültünk összetűzésbe a törvénnyel.

Lóléék szomszédja, Ipacs Sándor azt mondja:

- Négy éve költözött ide a Lólé család, és azóta is békében megvagyunk. Szegény Lacinak gyakran adtam vetőmagot, palántát. Szerette a kertet.

Megkérdezem Lólé Róbertet és Andrást: mi történik vajon, ha a kisteherautó sofőrje nem zárja le a kocsi ajtaját, hanem kiszáll?

- Nem tudom, lehet, hogy megütöttük volna - hangzik a válasz. - De mi nem vagyunk lincselők, és Nána nem Olaszliszka. Ha bosszút akartunk volna állni, betörjük az ablakot, és kirángatjuk a gázolót a kocsiból. Fáj, hogy annyit se mondott: sajnálom.

Lólé Róbert elismeri: megrugdosták az autót, de hozzáteszi, hogy a híresztelésekkel ellentétben sem lapátokkal, sem betondarabokkal nem támadtak a gépkocsira.

A kisteherautó sofőrjét nem tudtuk megkeresni, a rendőrség nem adott vele kapcsolatban felvilágosítást. A baleset után a helyszínre érkező rendőrök nem nyilatkoztak. Oravecz Éva, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kérdésünkre úgy válaszolt: nem történt tettlegesség, a rendőrök pár perccel a baleset után a helyszínre érkeztek, és a szabályok szerint kezelték a helyzetet. Ismeretlen tettesek ellen csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - az elsődleges adatok szerint a kisteherautóban százezer forintos kár keletkezett. A hevesi rendőrkapitányság egy személy ellen büntetőeljárást kezdeményezett, hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.

Magyarországon is kialakulhat gyilkos agresszió

Az eddigi néhány hasonló ügy azt mutatja, hogy lincshelyzethez igen közeli szituáció Magyarországon is bármikor kialakulhat, ám ezek egyelőre egyedi, elszigetelt esetek - véli Münnich Iván pszichológus-agressziókutató. A helyzet a tapasztalatai szerint akkor fajulhat el, ha súlyos sérelmekkel, előítéletekkel, kudarcokkal, rejtett indulatokkal terhelt, másoktól átvett hiedelmekkel élő emberek egy csoportja kerül valamilyen szokatlan konfliktusszituációba. Vagyis: a tettlegesség kockázatával jellemzően kevésbé iskolázott, rossz körülmények között élő, sikertelen, és ezért frusztrált személyiségek esetében lehet számolni, akik alapvetően szocializációs okok miatt nem is sajátíthatták el a feszültségek feloldásának, a váratlan konfliktusok kezelésének módszereit.

Egy ember azonban sohasem elég - állítja Münnich -, mert a lincshangulat olyan csoportszituáció következménye, amikor az egyéni sérelmek, indulatok és feszültségek hatása összegződik, s egyre fokozódik. Ha a csoport tagjai külön-külön lennének, a szokatlan helyzetek esetleg csak verbális agreszsziót váltanának ki. A kutató szerint az érzelmek ilyenkor magukkal sodorhatják az ismerőseik által "csendesnek" és "jóravalónak" tartott embereket is, akik egyedül semmiféle agresszióra nem volnának képesek. Ugyanakkor az sem közömbös, hogy milyen korúak a csoport tagjai; Münnich tapasztalatai szerint a fiatalok sokszor agresszívabbak, s még kevésbé képesek kontrollálni indulataikat. (L. K.)

Lólé Andrásék háza - a baleset helyszíne
Lólé Andrásék háza - a baleset helyszíne
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.