Fronthatás
A Horváth Mihály tér és a Práter utca közötti szakaszon egyik oldalról a kerületi önkormányzat partnerségi programja, másikról a Corvin projekt számolta, illetve számolja majd fel a régit: a Nap utcai kereszteződésig már újra él az utca, ahonnan viszont én közelítek, még inkább csak bontottak.
Tarka társasházvilág ez: a hatalmas, világos falfelületeket itt-ott divatos pasztellbetétek törik meg, okker, málnaszín meg narancs, de szinte mindenhol akad valami más is, ami az igényességre utal: hol az erkélysorok faborítása, hol a sarokkiugrasztások téglából, hol az a barna színezés, ami alul a kapubejárón, felül egy kiugró traktuson alkalmazva szinte idézőjelként fogja közre az épületet. Az újdonság frissessége persze elmállik néhány év alatt, de most még nem tartunk itt: trendi ez a sok új így együtt, és nemcsak új, fiatal, de azt a versengő igyekvést érezni rajta, hogy a különböző tervezők akár a szerényebb költségvetés dacára is úgy gondolták, érdemes oda tenniük magukat.
Mégis: belép a kívülálló ebbe a mozgalmas és folyamatosan alakuló környezetbe, értékeli a részleteket, de rögtön megérzi a pillanatnyi rangsort is. A 15-19-es társasház mellett például nem lehet csak úgy elnézni, homlokzata szinte vonzza a tekintetet: dinamika és lebegés. Jobb oldalán egy régi háromemeletes, balra építkezési gödör a készülő szomszédság betonalapjaival, aztán a Nap utcai sarok. De még oldalról nézve is az az ember első érzése, nem is egy házdobozt lát itt a szokásos, unalomig ismert derékszögeivel, hanem egy optikailag erősen tuningolt homlokzatot, ami hatásosan túlzó perspektíváival olyan, mint egy plazmatévé, és ami mögött szinte elbújik maga a ház. A Hajnal Építész Iroda (Hajnal Zsolt, Kendelényi Péter, Harangi László Barna) által tervezett ház biztos alapokat sugalló, szürke gránittalapzatából öt fehér sáv tör határozottan fölfelé, és ezek nemcsak az erkélykiosztásokat tagolják és ellenpontozzák, de egyben szinte lebegni, az épületfaltól elválni is látszanak. Az egészet legfelül hatalmas keret fogja össze, méghozzá a felső erkélysor fölött üvegtetővel, és az odakomponált lég természetesen légiessé is teszi.
Mégis, ha van olyan eleme ennek az erőteljes homlokzatnak, amitől még évek múlva is kívánatos és vonzó lesz majd, az a középső tizenkét erkély borítása. Ez a hol pirosban, hol mélynarancsban játszó lap a két üveg közé préselt fóliával lehet, hogy helyből sokkal drágább, elegáns elevenségének mégis úgy érzem, mintha hosszú távú potenciálja lenne: ez a vibráló felület évek múlva is frissnek fog hatni. Igényes anyag, ráadásul elrejtett felfüggesztésükkel ezek is lebegni látszanak, ami újra a homlokzatok transzparens, lapszerűen könnyed jellegére erősít rá. Lehet ugyan, hogy sok gyerekjáték esik majd ki azon a lebegés áraként felfogható résen, és a csipeszért, matchboxért, tininindzsáért le-lerohangáló apukák is veretes mondatokba foglalják majd ezt az esztétikai áldozatot, de én egyelőre csak lent állva nézem, és nem itt vagyok apuka.
A telek errefelé szokatlan mélységének köszönhetően ráadásul ez a homlokzat az épület belső oldalán is megismétlődhet - kétsaroknyira, a Vajdahunyad utcából a házrések között újra előbukkan, és a maszatossötétre pácolt tűzfalak közül kivillanó vakító fehérje szinte káprázat. (Itt, a hátsó oldalon az amúgy apró lyukakkal mintázott erkélyborítás megmutatja egy további jó tulajdonságát is, kitakarja a nálunk annyira jellemző, sőt jellegzetes erkélyrendetlenségeket. Igaz, mindent ez sem tud - az egyik felső erkélyteraszon például éppen finn gömbfából épül szauna.) Homokozó, padok, gyep, a három ide néző földszinti lakás kertkapcsolatos. Akár a zöldövezetben is lehetnénk, és az ember hajlamos is elfeledkezni bizonyos realitásokról, amire például a két házzal arrébb az egyik régi ház kapujára ragasztott cédula figyelmeztet: vigyázat, besurranó tolvaj!
És akkor még be sem léptünk a házba. Az előcsarnokban a viszonylag alacsony belmagasság nem ad ki igazán nagyvonalú fogadóteret, de a sok fény a világos falfelületekkel kellemes letisztultságot sugall. Nincsenek sehol kiálló gépészeti elemek, a sok fehér falat szigorúan csak néhány helyen ellenpontozza erőteljes színezés. Rögtön a bejáratnál ilyen a sárga postaládafal - amúgy szintén lebegni látszik fehér háttere előtt - vagy a liftház finom jelzése, de ennek a háznak csak a végén érünk el az igazi lelkéhez.
A nyóckerben vagyunk, ahová valaha a gangos házakat kitalálták, és Hajnal Zsolték a függőfolyosós belső udvarral nemcsak a hely szellemét idézték ide, de igen elegánsan újra is fogalmazták. A gangos megoldások is számítottak ugyanis valaha újnak és korszerűnek, de nemcsak a lepusztultságukkal tűntek időnként riasztónak, hanem azzal az osztályhierarchiával is, amit kendőzetlenül sugalltak, ami a lépcsőházi, úri nagylakásoktól terjedt a cselédlépcsőig és a hátsó szoba-konyhákig. Nem állítom, hogy a lakáson belüli világok ma egyenlőbbek, de az ajtókon kívüli közterekben az építészek "demokratikusabban" rendelték egymás mellé őket. Kívül a homlokzat felfelé törekvő, belül viszont a függőfolyosók vízszintes nyugalma szinte külön világ. A legerősebb szín így tél közepén mégis a zöldé: a teremgarázs tetején nyolcvancentis a termőföld, ebben talán még növekedni is tud az a nyolc, jelenleg is harsogóan zöld, gyeptől övezett csemete. Még akkor is, ha nem ecetfa, hanem gömbjuhar.
