Kritika és önkritika egyidejűleg, ami azáltal nyer jelentőséget, ha a csapdaállító pártok tanulnak kóros magatartásuk káros következményeiből.

A 2001 óta folyó vetélkedés során - túl a parlamenti választások kampányidőszakán - a kormányon lévők mindvégig csapdahelyzetben voltak. Ennek gazdasági következménye lett, hogy a 2001-ben még 4 százalék körüli államháztartási hiány 2006-ra a bruttó hazai termék 10 százalékára, világviszonylatban is kiugró mértékűre emelkedett. Nem kevésbé az államadósság, amely megduplázódott. A versengő két nagy párt előbb magának, majd egymásnak állított kelepcét, s végül az egész ország az államadósság növekedésének csapdájába került - ez volt leegyszerűsítve az elmúlt hat év politikájának, gazdaságpolitikájának dramaturgiája.

"Ebből a csapdából kívánok kitörni új kormányom egész tevékenységével" - fogadkozik Gyurcsány Ferenc. Nem is tehet mást - tegyük hozzá -, különben a globalizált világ végérvényesen ránk csapja az ajtót. A miniszterelnök szándéka mindenképpen üdvözlendő, de a puding próbája majd három év múlva jön el igazán, a 2010-es kampányban, amikor bizonyíthatja, hogy számára az erkölcs előrébb való a pártért, a hatalom megtartásáért viselt felelősségnél.

Tény, hogy a Fidesz - MPP kampányvezérelt politikájának első stációját a minimálbér 57 százalékos megemelése jelentette 2001. január 1-jétől, de a fiskális és a jövedelempolitika csak 2001 második felétől lazult fel. A szakértők figyelmeztettek ennek veszélyeire, a szocialista párt programírói is tisztában voltak ezzel, s nem kevésbé azzal, hogy 2001. szeptember 11. után a korábbiaknál is bizonytalanabbá váltak a magyar gazdaság növekedését alapvetően meghatározó külső feltételek. 2002 elején ezért mindenképpen vissza kellett volna venni azokból az ígéretekből, amelyeket évi 5-6 százalékos növekedés feltételezése mellett gereblyéztek össze a párt különböző csoportjaitól. De legalábbis számolni kellett volna, nem pedig a januári kampánynyitón bejelentett ötletek nyomán kiadni a feladatot: számolják öszsze, mibe kerül mindez.

Ilyen súlyos hibát csak úgy lehet elkövetni, ha az ígérethalommal egy volt pénzügyminiszter áll elő, akiben feltétel nélkül megbíztak, mert hinni szerettek volna benne is, meg az általa vázolt "szép új világban" is - a Fidesz akaratfilozófiájának látszatsikerétől is megfertőződve. A saját csapda felállítása ezzel kezdődött. A választások első fordulója után Orbán Viktor olyan kampányt folytatott, amiből úgy vélte, ő csak győztesként jöhet ki. Vagy azért, mert megfordítja az eredményt, vagy - ha ez nem sikerül - ellenfelét a cselekvésképtelenségig beledöngöli a kampánylicit csapdájába.

Mint tudjuk, az utóbbi történt. A helyzet azonban a májusban felálló kormány számára mégsem volt teljesen menthetetlen. A fedezetlen ígéretek csapdájából még kijöhettek volna. Technikailag úgy, ahogy annak idején a Horn-kormány kezdte: leltárt készítenek a kialakult gazdasági helyzetről, és azt bemutatják az országnak. A hitelesség semmit sem csorbult volna, hiszen nyugodtan hivatkozni lehetett volna a világgazdaság beborult égboltjának a vártnál lassabb kitisztulására, de még inkább arra, hogy a 2000 végén elfogadott kétéves költségvetés 2002-re teljesen átláthatatlanná vált, s a helyzet 2002 márciusára ígért bemutatásával a Fidesz vezette kabinet adós maradt. A leltárból kiderült volna, amit a szakértők addig is tudtak, hogy - Szabó Iván örök értékű példázatát idézve - nem lehet beugrani a medencébe, ha nincs benne víz. Medgyessy Péter és csapata mégis ugrott.

Hogy miért a szituatív politika fogságában, és miért nem a reális helyzetfelmérés alapján indult meg a kormányzati politika, miért voltak gyávák széttörni a csapdakereteket, ezt a szocialista pártnak kellene - már csak a tanulságokból való okulás végett is - feltárnia. A kisebbik kormányzó pártnak pedig azt, hogy miért asszisztáltak a nyilvánvalóan zsákutcába torkolló, kampánypolitizálással vezérelt gazdaságpolitikához.

A súlyosan elvétett indulás után a későbbiekben is több ponton adódott volna lehetőség a csapdából való kicsúszásra. Legelébb a 2003. évi költségvetés készítésénél. De annak idején, 2002 őszén csak a makrogazdasági szakértők dohogtak maguknak a PM dísztermében (ahonnan a sajtó ki volt tiltva), a közbeszéd egészen másról szólt.

A 2003. június elején felvezetés nélkül meghirdetett ún. Medgyessy-csomag hihetetlenül erőtlennek, az ugyanakkor megejtett sávközépeltolás pedig súlyos hibának bizonyult. Kitörés helyett a kelepce tovább szorult.

2003 végén, a ciklus első pénzügyminiszterének beáldozásakor is jó alkalom lett volna arra, hogy értesítsék a választópolgárokat: a jóléti rendszerváltás, a nagyszabású autópálya-építési projekt és az adók csökkentése - együtt nem megy, nem folytatható, mert nincs hozzá elég muníció.

Az ország máig nem tud arról, miért kellett Medgyessy Péter kormányfőnek mennie, így aztán elmaradt a tisztulást hozó katarzis is, ami a leváltását követhette volna. A helyére lépő Gyurcsány Ferenc, aki az MSZP választási kampányától kezdve tanúja volt a történéseknek, 2004 őszén politikát válthatott volna. Tiszta lapot nyithatott volna, vadonatúj költségvetést készíttethetett volna, értésére adva a társadalomnak a stabilizációs gazdaságpolitika szükségességét. 2004 végén még meszsze voltunk a választásoktól...

Az első Gyurcsány-kormány kiugrásának utolsó lehetősége 2005 őszén teremtődött meg, amikor Brüsszel úgy döntött, hogy az autópálya-finanszírozást az államháztartáson belül kell elszámolni. Ennek következtében megbicsaklott az addig mérséklődést jelző deficitpálya, s ennek nyomán, úgy tűnt, a befektetők bizalma is vészes gyorsasággal elillan. Ha akkor a gyökeresen megváltozott helyzetre tekintettel Gyurcsány Ferenc új költségvetést készíttet, visszaállítva például a 25 százalékos áfakulcsot, ma a gazdasági pályakorrekció kevesebb áldozatot követelne.

2006 nyarán kellett kiállítani a 2002-ben elmaradt kiigazítás és az azt követő tehetetlenkedések nagyra duzzadt számláját, amelynek tételeiért a politikai elitet illeti a felelősség. Az ellenzéket azért, mert mindvégig fűtötte és nem hűtötte a belső keresletélénkítő gazdaságpolitikát, gondosan ügyelve arra, hogy a kormányzó erők ne tudjanak kijönni a csapdából. (Áder János frakcióvezetőként soha nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a kormány hazug, mert nem tartotta be választási ígéreteit.) A kormányon lévők pedig politikai erőtlenségükért, vakhitükért, a távlatos politika hiányáért felelnek.

A politikai elit mélyre süllyedt, kisstílű politizálásában csak egymásra figyelt, és ebben a kölcsönösen megásott és fenntartott csapdában a magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban elvesztette korábbi kedvező pozícióit. A helyreállítási periódus, amit ma kénytelenek vagyunk megfinanszírozni, elmaradhatott volna, és akkor nem kellene tartanunk uniós felzárkózásunk lelassulásától, a növekedési lendület megtörésében rejlő kockázatoktól. S a régi-új miniszterelnök nem kezdene újabb csapda ásásába az adócsökkentés gondolatának újraélesztésével akkor, amikor annak feltételei még nem rajzolódnak ki, szembemenve azzal a konvergenciaprogrammal, amelyre ebben az évben még nem kaptuk meg a helybenhagyó pecsétet. 

A szerző közgazdász