Gyurcsány: az iskolákat a gyermekek számához kell igazítani

Az oktatási reform egyik feladata, hogy az iskolahálózatot és rendszert a gyermekek számához igazítsa, és ahhoz, hogy mit akarnak tanulni - mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar ATV műsorában. Az iskolabezárásokról azt mondta: a kormánynak nincs egyetlen középiskolája sem, ezek önkormányzati döntések, amelyre nincs kormányzati program.


Elmondta, hogy annyi támogatást ad a kormány, hogy az általában nem elég a fenntartásra, az önkormányzatoknak is hozzá kell járulnia. Az önkormányzatok azért vonják össze az iskolákat, mert sokkal kevesebb a gyerek és nem tudnak fenntartani hét-nyolc iskolát félkapacitással. Utalt arra, hogy az elmúlt 15 évben 15-17 százalékkal csökkent a gyermekek száma, eközben a pedagógusok száma nem változott, az intézmények száma pedig emelkedett. Ez még nem lenne baj, de a magyar oktatás teljesítménye romlott - vélte.

"Nem is hiszek abban, hogy itt ez nagy iskolabezárással, hanem az iskolák együttműködésével (oldható meg)." - közölte. Az a jó iskola,  ahol a hatodik, nyolcadik osztály után egy iskolacsoportban el lehet dönteni, hogy a diák gimnáziumban vagy szakképzésben szeretné folytatni tanulmányait. Átfogó, összefüggő  iskolákat kellene létrehozni." A kormányfő azt mondta: "hiba volt, hogy 2002-ben csökkentettük az óraszámokat".

Az uniós fejlesztési forrásokra utalva közölte: talán öt-hatszáz milliárd forintot lehet majd fordítani a közoktatás fejlesztésére. A felsőoktatásban a fejlesztési részhozzájárulásról azt mondta, hogy ha már mindenki fizeti, abból 20 milliárdos bevétel várható. "Ez a 20 milliárd forint borzasztóan sok pénz, hozzájárul a magyar felsőoktatáshoz, ebbe benne van az is, hogy ára van, és értéke van annak". Szerinte olyan nagy felháborodás ebben nincs is, ez már nem a kilenvenes évek közepe.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatottsága több mint 80 százalék, induló keresetük hatvan-hetven százalékkal haladja meg "a többiekét" s a kormányfő szerint ez a legjobb befektetés - tette hozzá. Havi öt-hat ezer forint befektetés egy ilyen jövőbe, nem ez a tisztességes mindenkivel szemben? - kérdezte a kormányfő. Emlékeztetett arra, hogy a legjobban teljesítők 15 százaléka tandíjmentes lesz, az összes pénz az intézményeknél marad, és az így befolyt összeg 30-50 százalékát ösztöndíjakra kell fordítani.

A nyugdíjrendszerről kifejtette: 2030-ra a nyugdíjra fordított kiadások radikálisan nőnek majd, s azt biztosan nem tudjuk majd finanszírozni. Ha most nem avatkoznak be, biztosan "nagy bajban" leszünk. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.