Kortárs drámák milliói

Csütürtökön újra meghirdette az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Katona József produkciós pályázatot, amelyen a színházak kortárs magyar szerzők darabjának bemutatására nyerhetnek támogatást.

A rendelkezésre álló 50 millió forintból a szerzőket, illetve a színházakat támogatják. Az írók egy ősbemutatóért 500 ezer, új bemutatóért 250 ezer forintot, a teátrumok egy nagyszínpadi előadásra legfeljebb hárommillió, kamara-előadásra kétmillió, stúdió-előadásra egymillió forintot kaphatnak.

Tavaly összesen 18 nagyszínházi és stúdiószínházi bemutatóra ítéltek meg pénzt. A határon túli magyar színházaknak hat előadásra jutott, közülük ötnek – Parti Nagy Lajos: Ibusár (Szabadkai Népszínház), Visky András: Hosszú péntek (Kolozsvári Állami Magyar Színház), Láng Zsolt: Télikert (Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház), Zalán Tibor: Katonák, katonák (Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház) és Verebes Ernő: Magzatlégzés (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) – már megvolt a bemutatója. Az Újvidéki Színházban pedig folynak Virág Gábor Hamlet halott című darabjának próbái, márciusban lesz a bemutató.

A magyarországi nyertesek közül bemutatták a Debreceni Csokonai Színházban Szőcs Géza Liberté 56, a kecskeméti Katona József Színházban Hubay Miklós Elnémulás, a Veszprémi Petőfi Színházban Egressy Zoltán Baleset, az egri Gárdonyi Géza Színházban Háy János A Pityu bácsi fia, a budapesti Katona József Színházban Térey János–Papp András Kazamaták, az Örkény Színházban Tasnádi István Finito (Magyar zombi) című művét.

Már folynak a próbái a Bárka Színházban Bereményi Géza Az arany ára című darabjának. A bemutató márciusban lesz. A Debreceni Csokonai Színházban Kiss Csaba Kun László című darabját próbálják. (Bemutató: február 16.) A Radnóti Színház áprilisban kezdi játszani Spiró György Prah című kétszemélyes drámáját. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán Bodó Viktor Fotel című színművét a szerző viszi színre, ha tavasszal visszatér külföldi munkájából. A stúdiószínpadon is megtartják az évad végéig Erdős Virág A merénylet című művének premierjét.

Hiába nyert viszont az Új Színház 2,5 millió forintot Nényei Pál Ők című drámájának bemutatójára, nem lesz előadás. A szabályzat szerint a szerzőnek járó ösztöndíjat kifizetik, de a pénz négyötödét visszautalják a minisztériumnak. Márta István, a színház igazgatója azzal indokolta a döntést, hogy a pályázat benyújtása óta eltelt idő alatt megváltozott a színház gazdasági helyzete, és nem tudják előteremteni a támogatáson felül a premier megvalósításához szükséges összeget.

A megkérdezett színházi vezetők egyöntetűen állítják, hogy a színpadra állítási költségeknek körülbelül egyharmadát-felét fedezi a Katona József pályázaton elnyerhető pénz.

Forgách András író, a pályázatott elindító és támogató Drámaírói Kerekasztal egyik ügyvivője tegnap kifejtette lapunknak, hogy szerinte az Új Színház kivételes esetétől eltekintve sikeresnek bizonyult a pályázat. – Nemcsak, mert néhány színház így megkaphatta a díszlet költségeit – mondta. – Hanem mert kedvet csinált a mai magyar drámák bemutatáshoz a nem pályázó színházaknak is. A rendszerváltás előtt az igazgatók nem szerették, hogy kötelező volt minden évadban egy kortárs darabot is színre vinni. Most azok is bemutatnak nem is egyet, akiknek nem jut külön pénz.

 


Az 1956-os emlékév színházi pályázatán 49 millió forintot osztott szét az emlékbizottság. A 26 nyertes, hivatásos és struktúrán kívüli társulat 500 ezer és 5 millió forint közötti támogatásból gazdálkodhatott. A legtöbb darabot bemutatták, igaz, gyakran csak egyszer vagy kétszer játszották. De most is látható például a Te rongyos élet Egerben, az 56 06/ őrült lelkek vert hadak Kaposváron, az Angyal és Kádár a Budapesti Kamaraszínházban, az Ötvenhatos regény az RS9-ben és a Liberté 56 Debrecenben. Előfordult, hogy más 1956-os darabot mutatott be a színház, mint amelyre pályázott, sőt az 56 csepp vér című produkcióból „kivonult” az eredeti helyszín, a szolnoki Szigligeti Színház. (Sz. K.) 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.