Kicsiny, szóra sem érdemes életünk alighanem legszebb periódusán estünk túl az ősszel, amikor a Kossuth téren tábort vertek a forradalmárok.

Megannyi, kinézetében leginkább Rejtő edzés közben megőrült atlétájára hajazó férfi és nő vonta saját hatáskör alá a történelmi teret, hogy forradalmi tevékenysége közben alkalmilag széthugyozza azt a szép, ződ gyepet, ÁNTSZ-oszlató gulyáslevest hányjon az ünnepi zászlófelvonás helyszínén, emellett szegregációs témájú kúlerlokálriportokat idézően zoknikat és alsógatyákat teregessen a környék lakóinak igaz örömére, mindezzel, persze, alkotmányozó nemzetgyűlésre készülvén.

Alapvetően rendben is volt ez így; magyarember ottan gyülekezik, ahol akar, lehet az krimó, fittneszszalon vagy maga az Országgyűlés. Ha nagycsoportos óvodások érzik úgy, hogy játszóteret létesítenek a téren kiscsikóval, hintával és űrhajós mászókával, akkor az lesz, miként a Lipót főorvosai is tarthatnak ott pácienseiknek kihelyezett csoportos foglalkozást, a kettes villamos közönségének pedig egy idő után már úgyis mindegy. Kár, hogy elmúltak ezek a gyönyörű napok, és hát mindenki láthassa, hogy itt nem demokrácia van, hanem rendőrterror, különben a kriptoneokommunista főkapitány, mintegy karantén-jelleget adva a belváros szívének, aligha nyilvánítja műveleti területté a teret, miközben a gyeptéglákat már rég kicserélték, és önfeledt anyukák is nyugodtan sétáltathatják a gyerekeiket anélkül, hogy a bűztől soft idegrohamot kapnának. Hazudnak már megint.

Ezért is jó, hogy ilyenkor mindig van néhány aktuális lánglelkű ember, aki igenis felemeli szavát a területért, lényegileg síkra szállva az emberi jogokért, a gyülekezési szabadságért, a forradalmárokért, továbbá a leárazott Nagymagyarország-térképekért. Fílingileg, persze, akár úgy is tetszhet, a felszólalókat annak idején valami trauma érhette, mondjuk, kirostálódtak a Muppet-show válogatásán, és ezt képtelenek voltak feldolgozni, így lett belőlük politikus, de most hagyjuk ezt a tipikus balliberálisultrabolsevik mellékvágányt, mert még elvenné a teret a konklúzió elől, és azt soha, de soha nem bocsátanánk meg magunknak.

„Tovább nem tartható, és abszurd állapotnak tartom, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárai nem tüntethetnek a Magyar Köztársaság Országgyűlésénél” – fogalmazott például Gusztos képviselő (SZDSZ), és kár, hogy nem látszik: e sorok begépelésénél a fejem hevesen bólogatott. Na igen. Azt hittem már, hogy a mindenen túlívelő szabadságérzés frappáns összefoglalása Frank Drebin hadnagy sokak tetszését kiváltó megnyilatkozásakor fokozhatatlanná vált, miszerint nevezett olyan világot szeretne, ahol a sarki boltban este hét után is lehet friss tejet kapni. Erre fel jön itt az alapjáratú hangosok mellett Gusztos képviselő, és amennyire horizontálisan, annyira vertikálisan ragadja meg a problémát. Márpedig a probléma, lássuk be, pillanatnyilag nagyon nagy, még annál is nagyobb, mint hogy, tényleg csak például, 2002 és 2005 között ki, mennyi pénzt vett fel bemondásra képviselőként – Gusztos képviselő speciel alig többet tizenöt és félmilliónál. Következésképp rögzítsük, aktuálpolitikailag minden társadalmi probléma alapja az Országgyűlésnél nem tüntethető forradalmárok problémája, ami, lássuk mán végre összefüggéseiben is, a Kádár-rendőrséget, sőt, a rákosista köröm-letépős részleget idézi meg, természetszerűleg nonverbális keretek között.

Ha magunkba nézünk, érezzük mink is a szívünkből: tarthatatlan és abszurd, hogy Satu főparancsnok meg a többi, ötvenhat szellemét idéző tüntető március 15-e tájékán ott toporogjon a metrókijárathoz szorítva, és néhány Vesszen, Trianon! közben ne tudjon szarni egyet Szili Katalin irodájával szemben. A demokrácia, a gyülekezési szabadság és a globális liberalizmus alapja a szabad véleménynyilvánítás és helyfoglalás (honfoglalás), s eztet mind kéretik komolyan venni, valamint kiérlelt nyilatkozatokkal erősíteni.

Felkészül: Horn Gyula.