A 2005-ös 450 tonna után tavaly mintegy 800 tonnányi italoskarton-hulladék (tejes- és gyümölcslés doboz) került be a magyarországi szelektív hulladékgyűjtő rendszerbe. A látványos növekedés mögött leginkább kommunikáció húzódik meg - az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) egyrészt a közszolgáltatók körében igyekezett fokozni a gyűjtőkedvet, másrészt elérte, hogy már Budapesten is külön embléma jelölje, melyik konténer szolgál a használt tejes- és gyümölcslés dobozok gyűjtésére. Legalább ugyanennyit számít azonban a hulladékkezelést végző cégek hozzáállása: nagy mennyiséget csak ott sikerült visszagyűjteni, ahol azt úgy szervezték meg, hogy alkalmazkodjon a településszerkezethez és a lakosság szokásaihoz. Turán és Szegeden (ez a két város győzött az IKSZ dobozgyűjtő versenyén) rég bevált a házhoz menő zsákos gyűjtés, hiszen régi tapasztalat, hogy ezzel a polgárok sokkal szélesebb körét lehet bevonni a szelektálásba, mint a sokkal elterjedtebb gyűjtőszigetes megoldással.

Az EU-normának számító hulladékgyűjtési arányok elérésének kulcskérdése a "gyűjtői kör" szélesítése. Azokon a településeken, ahol már van szelektív gyűjtés, egy lakos átlagosan évi 6-8 kilogrammnyi szemetet szelektál, és ez az érték - változatlan infrastruktúra mellett - nehezen bővíthető. A környezetvédelmi tárca álláspontja szerint a megoldást a kötelező betétdíj bevezetése jelentené: ezzel először csak fenyegetnék a gyártókat és a forgalmazókat (mint Németországban), hogy önként növeljék valahogy a visszagyűjtési arányt, kudarc esetén pedig jönne a kötelező visszaváltás - például az egy-utas pillepalackokra, a fém italosdobozokra, esetleg az italos karton csomagolóanyagokra és a körből némiképp kilógó használt elemekre. Borsányi-Bognár Levente, a szaktárca közgazdasági főosztályvezető-helyettese szerint a német példa egyértelműen bizonyítja, hogy ezzel még az amúgy igen magas visszagyűjtési szint is tovább növelhető, ráadásul a köztéri szemét is eltűnik (némi pénzért mindig akad valaki, aki az árokpartról is begyűjti a visszaváltható szemetet). Az ellentábor szerint azonban Németországban más is kiderült: például az, hogy a kötelező betétdíj bevezetése után sem csökkent az egyutas csomagolások részaránya, ugyanakkor - Viszkey György, az Ökopannon Kht. ügyvezető igazgatója szerint - összeomlott, vagy legalábbis összeomlóban van a korábban példaszerűen működő német szelektív gyűjtés. A két szisztéma (a kötelező visszaváltás és az önkéntes szelektálás) láthatóan nem fér meg egymás mellett. Ez utóbbi állítás érvkészletéhez tartozik, hogy a betétdíjas rendszer működtetése önmagában is sokba kerül - vagyis pénzt von el a szelektív hálózat fenntartásától -, másrészt a betétdíjassá vált csomagolások nem jelennek meg nyersanyagként a szelektív gyűjtésben, így értelemszerűen csökkenti az anyagmennyiséget és a bevételt is. A szelektív gyűjtés reformjától (például a házhoz menő gyűjtés kiterjesztésétől, a gyűjtőszigetes lefedettség bővítésétől) viszont a közszolgáltatók ódzkodnak - nem kizárt, hogy ellenérdekeltségük miatt (ugyanők üzemeltetik azokat a lerakókat és égetőket, amelyek elől a szelektálás "elszívná" a szemetet).

A vita még épp csak elkezdődött, az állítások egyelőre bizonyításra várnak, a döntés azonban nem húzódhat sokáig: híreink szerint a szaktárca valamilyen formában már 2008-ban startolna a kötelező betétdíjjal.