A tenger mélyén uralkodó nagy nyomás adta az ötletet, hogy ha a nemkívánatos szén-dioxidot a tengerfenékbe lehetne préselni, a víznyomás ott foglyul ejtené, onnan nem szabadulhatna ki többé. Japán szakemberek javaslata nyomán a kormány törvénymódosító javaslatot készített a parlamentnek, hogy az ország tengerei alatti fenékrétegeket felhasználhassák.

A terv szerint a nagy menynyiségű szén-dioxid-kibocsátó hőerőműveknél, gyáraknál leválasztanák a kártékony gázt, majd összesűrítve hajókon vagy csővezetéken a felszínen úszó "lepréselő" állomásra juttatnák, amely azt beinjektálná a tengerfenék még nedves homokkőrétegébe. Számítások szerint az országban az elkövetkezendő 100 év folyamán várhatóan keletkező 150 milliárd tonna szén-dioxid ily módon lesüllyeszthető lesz a tengerfenékre, ezzel Japán erre az évszázadra megoldhatná a kiotói egyezményből rá háruló feladatot.

A technológia azonban nem elegendő, először is nemzetközi jogi egyeztetésre van szükség. A londoni egyezmény, amelynek Japán is tagja, kimondja a tengerek szennyezésének tilalmát, a japán fél ezért az egyezmény hozzájárulását kérte a szén-dioxid tengerbe vezetéséhez. Vizsgálatot igényel továbbá a technológia megbízhatósága is. Környezetvédelmi szakemberek felvetik ugyanis, hogy tenger alatti vulkanikus jelenségek, talajréteg-elmozdulások következtében a bepréselt gáz bejuthat a tengervízbe, és savasodást idézhet elő, ennek esetleges kihatására és mértékére még nem készült felmérés.