Balassagyarmaton a rács mögött töltött időben olyan lehetőségeket kínálnak a fogvatartottaknak, amivel majd a civil életben is boldogulni tudnak: befejezhetik a félbehagyott iskolájukat, szakmát tanulhatnak, s munkával némi pénzt kereshetnek. A börtöncégeknél szerzett szakmai gyakorlatot a munkáltatók elismerik, a frissen szabadultak után adókedvezményt is igénybe vehetnek.

Az országban harminckét büntetés-végrehajtási intézet működik. Általános iskola az országos intézetek mindegyikében, továbbá a fiatalkorú bűnelkövetőket fogva tartó szirmabesenyőiben is van. Tizenkettőben gimnáziumi oktatás is folyik, s emellett húsz intézetben különböző OKJ-s tanfolyamokat, szakképzéseket indítottak. A tanulás mindenütt önkéntes, a lehetőséggel csak minden hetedik fogvatartott él - tudtuk meg Yazbekné Szabó Katalin bv-alezredestől, a büntetés-végrehajtás szóvivőjétől.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön bejárata előtt várakozunk szakoktatókkal és Varga Gyulával, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetőjével. Amíg a "zsilipelésre" várunk, megkérdezzük, hogy mennyivel nehezebb raboknak órákat tartani. Az oktatók kikerekedett szemmel néznek rám: miért lenne nehezebb? Itt legalább van, aki rendet tartson, s a tanárt meg a szakoktatót sem zaklatják, mint olykor odakint.

Budai István, a börtön januárban kinevezett új parancsnoka azt mondja: mivel a "beiskolázási körzetük" elsősorban Észak-Magyarország, igyekeznek a rabokat olyan szakmákra kiképezni, amelyekből hiány mutatkozik ebben a térségben. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve így válnak itt szakképzett kőművesekké, burkolókká vagy szereznek hidegkonyhai szakmunkás-bizonyítványt a börtönlakók. Pszhichológus takarékossági okokból itt nincs ugyan, de nyolc nevelő dolgozik az őrzött falakon belül, s a szabadulás előtt - a megyei munkaügyi központtal együttműködve - munkaerő-piaci tréningekkel javítják a szabadulás utáni elhelyezkedés esélyét.

A szigorúan őrzött falak között jelenleg tizenkét gazdasági társaság működik. Ebből négy mezőgazdasági tevékenységet folytat, a többi ipari jellegűt: focilabdát, seprűt, cipőt gyártanak vagy dobozoltatnak.

Balassgyarmaton az állami tulajdonban lévő Ipoly Cipőgyárban van egy mondás - tudom meg a börtönparancsnoki karrierjét jó huszonöt éve még fegyőrként kezdő Budai Istvántól. Így hangzik: inkább ők foglalkoztassák a rabokat, mint azok őket. Éppen ezért nem is a gazdaságosság a legfontosabb szempont a börtönmunkánál. Miközben a hazai cipőipar a korábbi töredékére zsugorodott, az Ipoly Cipőgyárban még mindig 400-an dolgoznak. Ebből 50-60-an az egri női börtönben cipőfelsőrészt készítenek bérmunkában, Balassagyarmaton pedig - 60 hivatásos dolgozó felügyelete mellett - 180 fogvatartott gyárt lábbelit. Dolgozik itt 130 szabad munkavállaló is - tudjuk meg Nemszilaj Sándortól, aki korábban kereskedelmi igazgatóként, majd egy másik börtöncégnél tett ügyvezetői kitérő után januártól igazgatóként vezeti az Ipoly Cipőgyár Kft-t. Tavaly 195 ezer pár lábbelit gyártottak itt, amiből exportra több mint 40 ezer pár került, főleg Németországba. A hazai piacon legnagyobb vevőjük a MÁV, de a náluk gyártott munkavédelmi lábbelik megtalálhatók a fontosabb kis- és nagykereskedésekben is.

Miközben a kínai dömpingáruval versenyeznek, még azért is közbeszerzési eljáráson küzdenek, hogy a rabok cipőjét ők gyárthassák. Tavaly több tízmilliós veszteséggel zárt a börtöncég. Most olcsó, munkaigényes bérmunkához keresnek vállalkozókat. Olyanokat, akik bérköltség nélkül, harminc-negyven főnek adnának munkát a szigorúan ellenőrzött falakon belül, ahol a dolgozó rabok általában a mindenkori minimálbér harmadát kapják. A csurgói Orsós József például tizenhatezret kap a talpfröccsöntő munkáért. Azt mondja, abból haza is jut egy kicsi, és hónapról hónapra - már a szabadulására gondolva - félre tud tenni. Az ötvenéves férfinak még három éven át ez a lehetősége maradt.

Szigorúan ellenõrzött varratok