Nyugodtan hivatkozhatnak az Európai Unió akármilyen határozatára. Egyrészt, mert mégiscsak olyan országban élek, ahol ismét hetente új madárinfluenzás eseteket fedeznek fel, ráadásul Nógrád megyében pestises vaddisznókat is találtak; az éber hatóságok élhetnek a gyanúperrel, hogy azokból készítettem a kolbászt a szendvicsbe. Másrészt, ott a határon úgysem tudnám ellenőrizni, hogy amire hivatkoznak, az létezik-e. Helyben jogorvoslat nincs; aki mégis ilyet akarna, azt félreállítják, hogy várjon, ameddig meg nem unja. Ha nem tetszik, szabad elhatározásomból vissza is fordulhatok. Magyarország keleti határain ugyanis sokszor csak ezt jelenti a szabadság.

Sem a magyar határőrség, sem a vámhatóság nem indított vizsgálatot a korábbi román panaszok nyomán - mint a szóvivők mondták nekem: nem kaptak konkrét bejelentést. Ezeken a határokon ma is ugyanolyan torokszorító élmény átkelni, mint a diktatórikus időkben. Az Európai Unió errefelé nem a határok légiesülését, a polgárok szabadságának kiteljesedését jelenti, hanem azt, hogy a brüsszeli határozatokra hivatkozva lehet szívatni a határon átkelni akarókat, miközben a határállomásokon az utolsó szögig minden az európai adófizetők pénzén épült - hogy megkönnyítsék az emberek és áruk szabad mozgását.

Amit a magyar határőrök és vámosok csinálnak az átutazni akaró külföldiekkel, rövid időn belül ránk, magyar polgárokra üt vissza, ha vállalkozni, üdülni, vagy bármiféle kapcsolatot ápolni utazunk a szomszéd országokba. Az, hogy a vámos, a határőr így viselkedik - mert így gondolkodik -, számomra nem meglepő. Hasonlóan gondolkodik az ukrán, a szerb, a román, a macedón egyenruhás - mert úgy szocializálódott, hogy az állami egyenruha nem a többi polgár szolgálatát jelenti, hanem az uniformisba bújt kisember önkényeskedő hatalmát, mások neki való kiszolgáltatottságát. Az már jobban aggaszt, hogy a politika és a meghatározó közvélemény nálunk sem érzi ennek a súlyát. Attól tartok, tudom, mi ennek az oka. Pontosan az, amiért a bukaresti sajtó és a román közvélemény annyira érzékeny rá. Valaki "diszkréten" úgy fogalmazott nekem: attól, hogy "ezeket", mármint Romániát, fölvették az unióba, azért nem olyan európaiak ők, mint mi, "régi tagok", akik "mindig is európaiak voltunk". Ameddig az ilyen, alig kódolt sovinizmust nem utasítja el egyértelműen és határozottan politika és közgondolkodás, addig jottányit sem nő a szabadságunk itt, keleten - hiába lettünk európai uniós polgárok.