Két új zsíros üzlet lehetősége rejtezik a bankok számára a Lakossági Pénzügyi Szolgáltatásokat Vizsgáló Bizottság jelentésében, meg persze annak távoli fenyegetése: az állam esetleg tesz valamit azért, hogy ne Európa egyik legmagasabb profitrátáját fizettessék meg a magyar pénzintézetek ügyfeleikkel. A bizottság szerint a verseny korlátozott a magyar piacon. Ennek okát a piac szerkezetében (az OTP egyeduralkodó szerepében), a bankok közötti váltás nehézségében, az összehasonlíthatatlan és átláthatatlan termékekben, valamint az alacsony pénzügyi kúltúrában látják, miközben azt is elismeriik: a magyar bankok relatív drágasága magyarázható piaci okokkal (a kamatok azért magasabbak, mert nagyobb a kockázat, a díjak azért, mert nagyok a fejlesztési költségek).

A pénzügyi kúltúra fejlesztése érdekében a bizottság azt javasolja: a bankok alakítsanak ki egy alap-bankszámlát, amely meglehetősen olcsón nyújtaná a számlavezetést, a kártyát és az átutalásokat azoknak, akiknek nincs bankkapcsolatuk. A jelentés szerint azonban a díjakat itt se kellene korlátozni, ám az állam megfontolhatná: ezek után csak számlára utal. Értsd: a nyugdíjat, a gyest, a családi pótlékot vagy a szociális támogatásokat nem vinné ki a postás, kötelező lenne a banki kapcsolat. Az érv szerint így a bankok is érdekelté vállnának a konstrukció megvalósításában, és persze ösztönözni is lehetne a lakosságot: az állam akár támogathatná ezen számlák vezetését. Miután - mint a jelentés írja - csak a háztartások 54 százalékának van banki kapcsolata (Ausztriában 94, de Csehországban is 64 százalék ez az arány), ez nagy üzletet hozna a pénzintézeteknek, az állami támogatással és kötelező utalással pedig igencsak biztosat.

A másik - ennél kisebb - boltot furcsamód a bankváltás megkönnyítése jelenti. A bizottság javaslata szerint ugyan szükség lenne arra, hogy a számlaszámok hordozhatóságával megkönnyítsék a bankváltást (ami élénkíti a versenyt, hiszen így az ügyfél könyebben megy oda, ahol jobb ajánlatot kap), ám erre rövid időn belül nincs lehetőség. Az anyagból az derül ki: arra technikailag nem látnak módot a bankok - konkértan az elszámolást végző Giro Zrt vezetője -, hogy a számlaszámot magunkkal vihessük a másik bankhoz, ez a rendszer ugyanis így nem működik sehol. Lehetőséget csak arra látnak, hogy átirányítsuk a számlát. 

A holland mintára elképzelt modellben az új és a régi bankszámla tulajdonképpen páruzamosan működne, akár több mint egy éven át. Ez idő alatt egy központi adatbázis segítségével intéznék el, hogy az átutalások és egyéb tranzakciók akadálymentesen működjenek, igaz: a váltás időszak végére az ügyfélnek kellene gondoskodnia arról, hogy az új számlája rendesen működjön (vagyis csak neki kellene értesíteni a munkáltatóját, és a tőle pénzt beszedő közüzemi cégeket a változásról). Ám ez a rendszer is két év alatt jöhetne létre, és milliárdos lenne a működtetésének költsége - ezt vélhetően megint az ügyfelek fizetnék meg.

Ami közelebbi lehetőség az a csoportos beszedési megbízások hordozása - a Giro Zrt. vezetője szerint ők át tudnák írni a régi számláról az újra a közüzemi szolgáltatók igényeit, így az átfutás 2-3 hónapról akár egy napra is csökkenthető lenne. Sőt: az anyagból az is kiderül, hogy tulajdonképpen az összes közözemi szolgáltató minden beszedési megbízásának kezelését is vállalná a Giro - és ugyan a központi rendszer kétségtelenül előnyös lenne a lakosság számára, de nem kis üzletet jelentene a Girónak sem.

Ezen kívül a bizottság kiáll a pozitív adóslista létrehozása mellett is - ez a jó adósok adatait tartalmazná, pontosabban: egy központi rendszerben tartanák nyilván minden hitelfelvevő adatait, a visszafizetés gyakoriságát. Az adatvédelmi biztos szerint egy ilyen kötelező nyilvántartás aggályos, ám ezt az érvet a bizottság azzal hárítja el, hogy az alkotmányos jogok korlátozása a kevesebb lakossági hitelcsőd (mint társadalmi érdek) miatt érné meg. És - legalábbis elvben - így olcsóbban is juthatnánk hitelhez. Igaz, azt a bizottság is elismeri, hogy önkéntes alapon lehetne ilyen listát létrehozni (ekkor adatvédelmi aggályok nincsenek), csakhogy az ilyen irányú próbálkozás azért nem érte el a célját, mert a Magyar Bankszövetség a teljes, kötelező mindenkire kiterjedő listát támogatta.

A testület egyébként is nagyban alapoz a bankok szakmai szövetségeire, úgy gondolja ugyanis: leginkább ezeknek a tevékenysége az, amely jobb világot hozhat a pénzügyi piacon. Azt javasolják a kormánynak, lehetőleg ne jogszabályokkal avatkozzon be a pénzügyi szolgáltatók életébe, hanem azok esetleg maguk hozzák meg a szabályokat. Így például: a bankok alkothatnának magatartási kódexet, amely tartalmazza, milyen tájékoztatást kell nyújtani az ügyfélnek, hogyan kell számolni a hiteldíjmutatót, vagy például megoldást jelent az egyoldalú szerződés-módosítás kérdésére. A mostani gyakorlatot ugyanis rossznak tartja a bizottság: a díjak nem összehasonlíthatók, mert a mutatók számításának előírása nem pontos, az ügyfelek ki vannak téve a szerződés-módosítgatásoknak, és alig tájékoztatják őket a szerződés tartalmáról is. 

Ezen az önkéntes kódex tényleg segíthetne, bár a jelenlegi gyakorlat, és az a tény, hogy a bankok nem  mutatkoztak hajlandónak a számlaszám-hordozás (önkéntes alapon egyébként Nagy Britanniában működő) rendszerének átvételére, némi kétséget ébreszt abban, hogy ezt feltétlenül megalkotja-e a szektor. A bizottság ezért azt javasolja: esetleg a pénzügyi felügyelet dolgozzon ki egy minőség-biztosítási rendszert, amelyhez aztán csatlakozhatnának a bankok: az ügyfelek pedig tudnák, hogy azokban a pénzintézetekben jobban bízhatnak, amely ezt a szabványt alkalmazza. A testület csak végső megoldásként javasolja azt, hogy az állam jogi szabályozással avatkozzon be, akkor, ha egy év múlva se működnek ezek az önkéntes rendszerek.
A jelentés és a javaslatok teljes szövege megtalálható itt.

OTP ügyfélszolgálat