Elemzők szerint még messzebb az iráni atombomba

Irán még évekre van attól, hogy működőképes nukleáris robbanótöltetet állítson elő - áll a legnagyobb londoni stratégiai elemző műhelynek a globális katonai-stratégiai helyzetről szerdán kiadott éves összeállításban, amely megkérdőjelezi az Irakban végrehajtott amerikai csapaterősítés hatékonyságát.

A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) 450 oldalas jelentése - Military Balance 2007 - szerint Irán valószínűleg teljesíteni tudja azt a célját, hogy háromezer dúsító centrifugája legyen március végéig, vagy nem sokkal azután. Teherán legalább 500 szétszerelt centrifugát szerzett be a pakisztáni feketepiacon, és a saját gyártáshoz szükséges tervekhez is hozzájutott.

A centrifugák megléte, és azok összeállítása összekapcsolt rendszerré azonban két különböző dolog. Irán még több hónapnyira van attól, hogy üzembe állítsa e centrifugákat, beleértve a bonyolult vezetékrendszerek és elektromotorok összekapcsolását - áll az IISS-jelentés összefoglalójában.

Még további, ráadásul egészen más léptékű feladat e centrifuga-rendszer megfelelő működésének elérése, amely legalább további egy évig, de jó eséllyel még hosszabb ideig tartana a londoni elemző műhely szakértői szerint.

"Ha és amikor" ez bekövetkezik, az IISS becslése szerint onnantól számítva 9-11 hónapba telne 25 kilogrammnyi, magasan dúsított uránium előállítása, amely egy hagyományos atomtöltet összeállításához szükséges. Az intézet becslése szerint Irán ettől még legalább 2-3 évnyire jár.

Teherán ugyanakkor haladást ért el a dúsításhoz szükséges alapanyag előállításában. Az IISS szerint az ország eddig 250 tonna uránium-hexafluoridot halmozott fel, amelyből megfelelő dúsítással 30-50 atomfegyver állítható elő. A fő akadály e fegyvermennyiség előállítása előtt továbbra is annak a tudásnak a megszerzésre, hogy miképp kell a dúsítási folyamatot megfelelően elvégezni.

Ha Irán ezeken a műszaki akadályokon túljut, az atomprogram megállítását célzó katonai opciók valószínűsége megnövekedne - fogalmaz a londoni elemző csoport szerdán közzétett jelentése. Az IISS szakértői szerint ugyanakkor vannak jelei, hogy a politikai és a pénzügyi nyomás már kezdi kifejteni hatását Teheránra.

Az iráni-észak-koreai atomfegyver-fejlesztési együttműködés meg nem erősített híreiről a jelentést bemutató londoni sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy ha Phenjan valóban átadna tudást Iránnak, azzal "átlépné azt a vörös vonalat", amelyet George Bush amerikai elnök húzott meg a tavalyi észak-koreai atomkísérlet után, súlyos következményeket helyezve kilátásba arra az esetre, ha a KNDK atomtechnológiát exportálna.

Mark Fitzpatrick, az IISS fegyverkezési szakértője azt mondta: iráni tudósok meghívása is technológia-exportnak minősülne. Az MTI kérdésére, hogy a súlyos következmények közé tartozhatna-e egy esetleges katonai akció Észak-Korea ellen, Fitzpatrick azt mondta: ezt megkérdőjelezi Phenjan megtorló képessége, amelyet elsősorban Dél-Korea ellen fejthetne ki. A szakértő szerint ugyanakkor ezzel együtt sem lehet teljesen kizárni a katonai megoldás lehetőségét.

Az iraki helyzetről a jelentésben az áll, hogy a Bagdadba vezényelt amerikai csapaterősítés után is egy amerikai katona jut majd minden 184 bagdadi lakosra. Ez arányaiban mérve továbbra is jóval elmarad attól, amennyit az amerikai hadsereg és a tengerészgyalogság új műveleti kézikönyve felkelésellenes tevékenységhez javasol.

Ráadásul azután, hogy egy-egy területet megtisztítottak a felkelőktől, az iraki kormánynak helyre kellene ott állítania a tartós biztonságot és a törvény uralmát. A politikai belharcoktól és intézményi gyengeségektől sújtott iraki kormányból azonban mind az akarat, mind a képesség hiányzik e másodlagos szakasz végigviteléhez - áll az IISS jelentésében.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.