Csendőrségtörténeti dzsembori - adóforintokból?

Ezeknek sincs jobb dolguk - gondoltam, amikor megpillantottam hogy az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium Nemzetközi Oktatási Központja és a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság "Csendőrség-történeti szimpózionjára" szóló meghívója esett be elektronikus levelesládámba. De meg kell mondjam, megörültem - írja  blogjában Izsák.

"Már attól tartottam, hogy a nagy reformelánban az illetékesek megfeleldkeznek a dicső magyar csendőrhagyományok közpénzeken - az én zsebemből kivarázsolt adóforintokból is - történő ápolásáról. Nem feledkeznek meg. És tudományos tanácskozásra invitálnak.

Még nem tudom, hogyan alakul a programom, de ha úgy, akkor elmegyek, mert különösen érdekelne a gazdag témaválasztékból
PARÁDI Ákos: Nemzeti összefogás a polgári magyar rendvédelemben 1867-1945 című előadása, főleg a zsidótörvények elfogadása utáni időszakra vonatkozó része, mert bár eddig is tudtam, hogy a polgári magyar rendvédelem nem szenvedett hiányt nemzeti összefogásból, (enélkül például lehetetlenség lett volna nemzetileg összefogdosni oly rövid idő alatt oly sok zsidó és roma honfitrásunkat, hogy aztán ...), egy árnyaltabb kép soha sem árhat." Folytatás a Hajónaplóban >>>>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.