"Guantánamó-botrány" Németországban: a külügyminiszter szerepét vitatják

A német külügyminisztert azért támadják, mert  szándékosan késleltette a "brémai tálib", Murat Kurnaz szabadon bocsátását. Konzervatív koalíciós képviselők követelik, hogy a CDU határolódjék el Steinmeier külügyminisztertől, akit a koalíciós partner szociáldemokraták ádázan védelmeznek.

A "brémai tálibnak" nevezett Murat Kurnaz ügye egyre inkább mérgezi a német nagykoalíciós pártok kapcsolatait. Szerdai értesülések szerint a kormányon lévő konzervatívok több magas rangú képviselője követeli, hogy a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) határolódjék el az ügyben leginkább érintett Frank-Walter Steinmeier külügyminisztertől, akit a koalíciós partner szociáldemokraták ádázan védelmeznek. Steinmeiert elsősorban az ellenzéki pártok hetek óta vádolják azzal, hogy annak idején szándékosan késleltette a Németországban élő, de török állampolgársággal rendelkező Murat Kurnaz szabadon bocsátását.

A "brémai tálibot" az amerikai hatóságok 2001 végén terrorista tevékenység vádjával Pakisztánban tartóztatták le, majd onnan előbb Afganisztánba, később pedig a hírhedt guantánamói fogolytáborba hurcolták. Miután azonban a vádat nem sikerült rábizonyítani, az amerikai kormány 2002 végén állítólag felajánlotta Kurnaz szabadon bocsátását, azt azonban az akkori szociáldemokrata-zöld kormány a hírek szerint elutasította, mindenekelőtt azt hangoztatva, hogy visszatérése biztonsági okokból nem kívánatos.

Mindebben a fő szerepet Frank-Walter Steinmeier játszotta, aki abban az időben a kancellári hivatal vezetője volt. Noha a jelenlegi külügyminiszter határozottan cáfolja az ellene felhozott vádakat, azok az elmúlt napokban sem csitultak, sőt újabb és újabb részletek, illetve állítólagos titkos dokumentumok látnak napvilágot. Mindennek nyomán több vezető konzervatív politikus felszólította CDU-t és személy szerint annak vezetőjét, Angela Merkel kancellárt, hogy határolódjék el Steinmeiertől.

Merkel mindeddig határozottan kiállt a külügyminiszter mellett, különös tekintettel arra, hogy - mint megfigyelők vélekednek - a külügyi tárca vezetője egyelőre pótolhatatlannak tűnik a német európai uniós elnökségi feladatok ellátásában. A konzervatív bírálatok azonban olyan erősek, hogy mindez a Német Szociáldemokrata Párt elnökét, Kurt Becket is arra indította, hogy négyszemközti találkozót kérjen Angela Merkeltől. Kiszivárgott értesülések szerint az éjszakába nyúló találkozón az SPD vezetője felháborodását fejezte ki a szociáldemokrata külügyminisztert ért konzervatív támadások miatt, s azonnali leállításukat követelte.

A jelenleg Brémában élő Kurnaz ugyanakkor kártérítést követel mind az amerikai, mind a német kormánytól. Továbbá könyvet ír a guantánamói évekről, azok krónikája állítólag heteken belül megjelenik. (MTI)

A német születésû, török állampolgárságú Murat Kurnaz kártérítést követel mind az amerikai, mind a német kormánytól
A német születésû, török állampolgárságú Murat Kurnaz kártérítést követel mind az amerikai, mind a német kormánytól
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.