Adj esélyt az esélynek! Csatlakozz hozzánk 2007-ben

Vladimír Spidla foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős európai biztos, Ursula von der Leyen, Németország szociális-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszterével együtt aláírta a határozatot, amely 2007-et az „Egyenlő esélyek mindenki számára” európai évének nyilvánítja. Az alábbiakban az ő írásukat közöljük.

2007-ben az Európai Unió 50. születésnapját ünnepli, így a soros német EU-elnökség szimbolikus jelentőségű, fontos évnek néz elébe.

Az utóbbi 50 évben az EU radikális változásokon ment keresztül, az eredeti 6 tag helyett ma már 27 tagállamot tömörít. Egészen a legutóbbi időkig elképzelhetetlennek tűnt egy olyan Európai Unió, amely Finnország északi-sarkvidéki csúcsától Ciprus napfényes tengerpartjáig terjeszkedik, illetve a Balkán-félszigettől Írország legnyugatibb pontjáig húzódik. Ez a lenyűgöző földrajzi változatosság egy sokszínűségében is gyarapodó társadalommal párosul, hiszen a népesség idősödése mellett, a bevándorlás jelentős növekedése is jellemző. Az antidiszkrimináció az Európai Unió lételeme, ezért alapításától kezdve törekedett az esélyegyenlőség megteremtésére.

Ennek ellenére a sztereotípiákon és előítéleteken alapuló megkülönböztető közfelfogás és gyakorlat sajnos még mindig jelen van. Egy friss Eurobarometer közvélemény-kutatás szerint („Megkülönböztetés az Európai Unióban”) az európaiak több mint fele (szerk. Magyarországon 62 százaléka) úgy gondolja, hogy a megkülönböztetés széles körben elterjedt. És legalább ennyire nyugtalanító az a tény, hogy a polgárok alig egyharmada tudja, milyen jogai vannak, ha megkülönböztetés vagy zaklatás éri.

Európa legnagyobb értékei közé tartozik, polgárainak sokszínűsége, mégis sokan vannak közöttünk olyanok, akiknek az esélyegyenlőség nem adatik meg. A szülők jelentős részének karrierje például, megtörik a vállalt gyermekek miatt, holott a gyermekáldás a lehető legjobb dolog, ami Európát érheti.

A bevándorlók vagy áttelepülők gyermekei nem tudják az iskolában kibontakoztatni képességeiket, mert nem beszélik megfelelően az adott nyelvet. Az idősek kiszorulnak a munkaerőpiacról, mert tapasztalataikat nem értékelik, és még mindig nincs kellő kultúrája az élethosszig tartó tanulásnak. Pedig mindenkinek jár az egyenlő bánásmód, jogunk van hozzá, ezért lett 2007 az Egyenlő esélyek mindenki számára európai év.

Miről szól az európai év? Az Egyenlő esélyek mindenki számára európai év főszereplői az európai polgárok. Ebből következően az események túlnyomó többsége helyi, regionális és nemzeti szinten zajlik. A kormányok és az érintettek (például helyi és regionális szinten tevékenykedő civil szervezetek, munkaadók és szakszervezetek) egyéni terveket készítenek, és maguk döntenek arról, hogy milyen rendezvényekkel és kezdeményezésekkel akarják az adott országban, térségben, településen, vagy munkahelyen az esélyegyenlőség megteremtését elősegíteni.

Az uniós joganyagba három esélyegyenlőséggel kapcsolatos jogszabály került az utóbbi években, amelyek a megkülönböztetés ellen minden tagállamban egyenlő szintű védelmet nyújtanak. Ezeket a jogszabályokat, a tagállamok egytől egyig átvették. A jogszabályok közül kettő a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális biztonság, az egészségügy, valamint az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés területén tiltja a faji- vagy etnikai származáson, illetve a nemi hovatartozáson alapuló megkülönböztetést. A harmadik jogszabály kifejezetten a foglalkoztatás és az oktatás területére alkalmazza a faji vagy etnikai származásra, fogyatékosságra, szexuális irányultságra vagy életkorra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvét.

Az uniós kezdeményezések között átfogó cselekvési program is készül, mely a hibás közfelfogás és gyakorlat megváltoztatására irányul. A nemek esélyegyenlőségére, a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó, tavaly elfogadott terv további hangsúlyokat ad a programnak.

Nagyon sok eredményről számolhatunk be, de még mindig jóval több a tennivaló. Az Egyenlő esélyek mindenki számára európai év egyik célja az, hogy élénkítse az eszmecserét arról, hogyan lehetne az állampolgárokkal jobban megismertetni a jogaikat, és hogyan válhatnának a meglévő jogszabályok valóban a mindennapi élet részévé. A már említett Eurobarometer-kutatás válaszadói úgy vélték, hogy az iskolák, a szülők és a média képes a leghatékonyabban közvetíteni a sokszínűség üzenetét.


Az üzleti életben is különös jelentősége van a témának, hiszen a megkülönböztetés bármilyen formája tehetségek elvesztését, képzett munkaerőről való lemondást jelent. Az Európai Bizottság friss felmérése szerint az esélyegyenlőségi politikával rendelkező cégek 83 százaléka vallja, hogy ez a szemlélet és vállalati filozófia üzleti előnyt hozott számukra. A cégek vezetőségének tapasztalata, hogy a sokszínű alkalmazotti gárdával könnyebben tudják megszerezni és megtartani a cég számára fontos szakembereket, vagyis a sokszínűség az innovációra is jótékony hatással van.

A sokszínű társadalom érték, meg kell becsülni. Gazdagítja az embereket, és a közösségekre is jó hatással van. A különbségek tisztelete az Európai Unió lényege. Az Egyenlő esélyek mindenki számára európai év arra szeretné buzdítani az embereket, hogy értékeljék a másságot, azt, hogy nem vagyunk egyformák, örüljenek a sokszínűségünknek, és akár tettekkel is vegyenek részt céljaink elérésében.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.