Gyurcsány: a reformokra szükség van

Aki ismer engem, tudja, hogy magam írtam – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV-ben hétfő este Friderikusz Sándornak a Szembenézés címmel pénteken megjelent dolgozatáról. A kormányfő arra vállalkozott, hogy Friderikusszal öt este elemezze a kormány reformcsomagját. A miniszterelnök hitet tett a rászorultsági elv érvényesítése mellett.

Hétfő este Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban megjelent Szembenézés című írás motivációjáról azt mondta: a kormányzásnak része a gondolkodás, és ezt írásban kifejezni nagyobb felelősség, mint beszél Kötelességének érzi, hogy írjon. „Aki ismer engem, azt tudja, hogy magam írtam – válaszolta arra, hogy talán nem is ő a szerzője a terjedelmes dolgozatnak. A kormányfő szerint a rendszerváltás az egyik legnagyobb magyar történelmi teljesítmény, s mi még-sem vagyunk rá elég büszkék. S noha a harmadik köztársaság berendezkedésének szinte minden eleme vitatható, de az összkép mégis nagyszerű. Hozzátette: nincs okunk türelmetlenkedni. Igaz, lassan változik a politikai kultúra, nehéz együtt élni a rendszerváltozás utáni követelményekkel, de nem érdemes ellenségképet kreálni – hosszú távon minden a helyére kerül: lesz jobb- és baloldal egyaránt.

– Mindenki tudja, hogy a reformokra, amelyekbe a kormány belevágott, szükség van. A változásokról utóbb mindenki belátja majd, hogy – miközben 2006-ban és 2007-ben az emberek a hátuk közepére sem kívánták – jó, hogy megtettük – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy tanulmányában miért csak a Fideszt illette igazán súlyos kritikával és az MSZP-vel szemben miért volt elnézőbb, a kormányfő azt válaszolta: ő nem független elemző, nem is törekszik erre a szerepre, hiszen mélyen azonosul a baloldallal. Így az sem várható el tőle, hogy élesen lásson, ha a saját pártjáról van szó.

Arra, hogy milyen tanulságokat vont le az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséből, Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, hogy az országnak komoly károkat okoztak a történtek, miként neki is. Ha a beszéd napvilágra kerülése utcai zavargásokhoz, a demokratikus intézményrendszerek, valamint a miniszterelnök legitimitásának megkérdőjelezéséhez vezet, akkor ez azt is jelenti, hogy a miniszterelnök egyetlen pillanatra sem lehet magánember. Ezt, igaz kényszerűen, de tudomásul veszi. 

Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, hogy – noha alapos vizsgálat volt az ügyben – a mai napig nem tisztázódott, miként került ki az illegálisan készített hanganyag a belső politikai fórumról. Minden valószínűség szerint nem az ott lévők hibáztak, hanem profi lehallgatás következménye a tanácskozás részleteinek nyilvánosságra kerülése. 
A miniszterelnök a beszélgetés során – valószínűleg válaszul is Orbán Viktornak a szombaton elmondott és a rászorultsági elvet elvető nyilatkozatára – kitért arra is: miközben azt szeretnék, hogy a középosztály erősödjön, nem lehet magára hagyni azt a mintegy 500-600 ezresre becsült tömeget, amely képtelen gondoskodni magáról. S ha most azt kérik a középosztálytól, hogy vállaljon valamivel több terhet, akkor ezt a leszakadók érdekében is kérik. És ez – szögezte le – nem politikai érdekből, voksokra váltható haszonért történik, hanem azért, mert ez a felelősen gondolkodók kötelessége.
 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.