Tarján tarkán

Varga Imre szobrászművész városmakettjére fölmászva tiltakozott Salgótarjánban a Tarján Tarkán Társaság (TTT) a nógrádi megyeszékhely szürkesége ellen. Az akciót szervező performerek szerint az 1972-ben felállított városmakett ma is tökéletes szimbólum: a hegyoldalból a városközpontra néző alkotás ugyanis mára tönkrement, miként a Hild-díjas belváros is. Betondarabjai mállófélben, üvegelemeit összezúzták, és hiányoznak róla a színek is.

A József Attila Művelődési Központ mögötti városmaketten mászkálva jelentették be nemrég a TTT akciócsoport tagjai, hogy rendszeresen figyelemfelkeltő akciókat tartanak, amelyekkel mind a salgótarjáni városvezetést, mind pedig az egykori bányaváros lakóit szeretnék ráébreszteni a tennivalókra. Először is azt szeretnék, hogy városuk csatlakozzon a kreatív városok úgynevezett memphisi kiáltványához. Továbbá azt, hogy Salgótarján ezzel mihamarabb létesítsen testvérvárosi kapcsolatot Tiranával. Az albán fővárostól ugyanis a TTT-csoport szerint van mit tanulni: a tábor legszomorúbb barakkja ugyanis egy betondzsungelből néhány esztendő alatt színes és kulturális értelemben is sokszínű, vonzó várossá tudott válni.

A "Tarján tarkán" projekt hét évvel ezelőtt egy gondolatkísérlettel indult, ám az akkori városvezetők vagy nem láttak benne fantáziát, vagy megrettentette őket az elképzelés. Pedig egy hozzájuk hasonló tiranai főpolgármesternek, Edi Ramának 2004-ben a világ polgármestere, azaz a World Mayor címet hozta.

A nógrádi megyeszékhelyen a tarkaság szószólói most úgy látják, végre lehetőségük nyílik korábbi ötleteik megvalósítására, és ezekre az új városvezetés is vevő. A színirendező, Rónai Róbert azt mondja, nincs is más út előttük. Társaságuk tagjainak mély meggyőződése ugyanis, hogy amennyiben kilépnek a szürkeségből, az elszigeteltségből szabadulhatna ki a város.

A városmakettre fölmászva és arra egymást felsegítve ezért többek közt az ismert pártszíneket mutató narancssárga és piros lapokat tartottak maguk elé, amelyeken a "Csak szín, nem politika" felirat volt olvasható. Ezt követően zseblámpával és lézeres iránymutatóval pásztázták a ködös délutánban a várost és a makettet is, mondván, ezzel is színt és fényt hoztak a szürkeségbe.

A Rónai mellett Szabó Noémi, Gelencsér János, Kalocsai Enikő, Godó Anna és Jászberényi Péter nevével fémjelzett Tarján Tarkán Társaság Salgótarján várossá nyilvánításának 85. évfordulóján rajzpályázatot is hirdetett a természeti környezet és az épített örökség összehangolására. Gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában rajzokat, grafikákat, multimédiás alkalmazásokat várnak. Azok jelentkezésére számítanak, akiknek kreatív elképzelésük van Salgótarján arculatának megváltoztatására. Pályázni a salgótarjáni városközponti épületek egyszínű festésének - egyelőre képi - megváltoztatásával, a homlokzatokra vonatkozó színes, művészi koncepciók bemutatásával lehet. A pályázat beadásának határideje március 3., a pályaművekből a Tarjáni Tavasz rendezvénysorozatának keretében április 15-én kiállítást rendeznek.

Performerek a városmaketten: színekkel oldanák a szürkeséget
Performerek a városmaketten: színekkel oldanák a szürkeséget
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.