Milliárdos adóhiányt is talált az APEH

Csak úgy repkednek a százmilliós adóhiányok azoknál a cégeknél, amelyek az APEH feketelistáján tett közzé. A javarészt ismeretlen társaságok és magánszemélyek összesített adóhiányából már egy kisebbfajta egészségügyi reformot is le lehetne zavarni.


Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak  a nevét, akiknél jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az  előírt határidőre. A negyedévente publikált listára a magánszemélyek 10 milliós, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány  esetén kerülhetnek fel nevükkel, lakóhelyükkel, székhelyükkel, a  megállapított adóhiány és jogkövetkezmények összegével együtt.

A most publikált listán feltűnően sok a (legalábbis nevében)  kereskedelmi cég, mellettük főleg építőipari cégek vannak még  nagyobb számban. A pálmát egy inárcsi székhelyű cég viszi el, amelynél 1,022  milliárd forintos adóhiányt állapított meg az állami adóhatóság,  amire több mint 667 millió forint jogkövetkezmény (bírság, késedelmi  pótlék stb.) rakódik. A lista szerint további tíz társaság is 500  millió forint feletti adóhiányt halmozott fel. A magánszemélyek  körében a "csúcs" 118,7 millió forint. Az adóhatóság közzétette azoknak a nevét is, akik elmulasztották  bejelentkezési kötelezettségüket, e listára ezúttal 51-en kerültek  fel.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.