"Hanoi Jane" megint a háború ellen

Motorkerékpáros rendőrök akadályozták meg, hogy tüntetők rohamozzák meg a washingtoni Capitoliumot. A törvényhozás épületét fémkorlátokkal kerítették el, és a demonstrálók egy része kézitusába keveredett a védőkkel, de senki sem sebesült meg.

 

 

Az amerikai fővárosban szombaton mintegy százezer ember tüntetett az iraki háború ellen. A szervezők szerint még többen is voltak, a hivatalos nyilatkozattól tartózkodó hatóságok magánbecslései szerint viszont valamivel kevesebben. Mintegy ötvenen megpróbáltak lezárni egy közeli utcát, ám őket a rendőröknek sikerült jobb belátásra bírni.

Az utóbbi idő legnagyobb háborúellenes megmozdulását a Fehér Ház ablakaiból George W. Bush elnök is megtekinthette. Az elnök szokásától eltérően ezúttal a fővárosban maradt a demonstráció idején. Egyik szóvivője útján azt üzente, érti, hogy az amerikaiak az iraki háború mielőbbi lezárását kívánják, és szerinte az új stratégia éppen erre irányul. A Sean Penn, Susan Sarandon, Tim Robbins és más hollywoodi hírességek vezérletével összegyűlt tömeg azonban másként vélekedett. Felszólalt Jane Fonda is, akit a vietnami háborút ellenző kampánya miatt konzervatív körökben a megvető "Hanoi Jane" néven emlegetnek. Mint mondta, 34 éve nem vett részt háborúellenes tüntetésen, de már nem lehet tovább hallgatni. Szólt az egybegyűltekhez egy tizenkét éves kislány, aki iskolájában aláírásgyűjtést szervezett. A rendezvény alatt mintegy negyven ellentüntető, köztük egy fél lábát Irakban elvesztett veterán, támogatásáról biztosította a harcoló csapatokat.

Irakban a hét végén is tovább dúlt az erőszak. Aknavető-találat ért egy bagdadi leánygimnáziumot, ahol öt diák meghalt, húszan megsebesültek. A síita Nedzsef környékén amerikai helikopterek által támogatott iraki kormányerők csaptak össze fegyveres ellenállókkal. Az offenzíva célja a kedden tetőző síita vallási ünnepre, az asurára érkező milliós zarándoksereg biztosítása.

A helyi kormányzó szerint egy helikopter lezuhant, ezt amerikai részről nem erősítették meg. Bagdadban és a fővárostól északnyugatra az amerikaiak huszonegy iraki fegyverest vettek őrizetbe, köztük az al-Kaida egyik futárát. Feltehetően szunnita merénylők megölték az iraki ipari és bányaügyi minisztérium egyik vezetőjét és 27 éves leányát, illetve két testőrüket.

A prágai főpolgármesteri hivatal betiltotta a Közép-Csehországban létesítendő amerikai radarbázis elleni tüntetést, amelyet a Vencel térre hirdetett meg a Nemet a katonai támaszpontoknak prágai civil szerveződés - jelentették be Prágában. - Azért döntöttek így az illetékesek, mert a tüntetés résztvevői a tiltakozás színhelyéről a Kisoldalon levő amerikai nagykövetség elé, majd pedig a kormányhivatal elé vonultak volna, s emiatt egy időre teljesen megbéníthatták volna a belváros közlekedését, ráadásul a csúcsforgalomban - érvelt Jirí Wolf, a prágai főpolgármesteri hivatal szóvivője. Jan Majícek, a civil szerveződés egyik vezetője törvényellenesnek minősítette a döntést. A prágai lapok azt találgatják, hogy pontosan hova tervezik az amerikai támaszpontot. A Právo úgy tudja, hogy a kiszemelt helyszín a Prágától mintegy ötven kilométernyire levő Brdy hegység délnyugati oldalán levő Trokavec-domb lenne.

Háborúellenes tüntetõk a Capitoliumnál
Háborúellenes tüntetõk a Capitoliumnál
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.