Újabb sikkasztási ügyre derült fény az ENSZ-ben

Újabb sikkasztási ügy pattant ki az ENSZ-ben; ezúttal a Meteorológiai Világszervezet (WMO) korábbi vezetéséről derült ki, hogy több millió dollárt költött a tagországok szavazatainak megvásárlására a szakosított szervezet mostani főtitkárának megválasztásakor.


A négy évvel ezelőtti, hárommillió dolláros összegű hűtlen kezelésről csak most szerzett tudomást a közvélemény, miután a sajtó kezébe jutott egy bizalmasnak minősített könyvvizsgálói jelentés a WMO pénzügyeiről.

A világ időjárásával és a klímaváltozással kapcsolatos ENSZ-kutatásokat irányító genfi székhelyű szervezet főtitkára, a francia Michel Jarraud megválasztását állítólag a tagországok kormányzati képviselőinek megkenésével segítette elő az előző főtitkár, a nigériai Godwin Obasi - jelentette a newsmax hírportál vasárnap.

Jarraud, aki előzőleg nyolc évig volt Obasi helyettese, a hét végén párizsi nyilatkozatában leszögezte: ő semmilyen visszaélést nem követett el, nem tett kísérletet a választás befolyásolására. Mint írta, nem tudott a visszaélésről, amelyet, ha tudomást szerez róla, azonnal kivizsgáltat.

Elemzők szerint Obasi azért biztosítsa a háttérben Jarraud megválasztását, mert benne látott reményt örökségének folytatására.

A titkos kifizetésekről szóló könyvvizsgálói jelentést egy független szakértő, a portugál Maria Veiga készítette, akit a WMO kért fel erre az állítólagos pénzügyi szabálytalanságok feltárására. Veigát három évvel azután, hogy jelentést terjesztett elő az ügyben, elbocsátották a szervezettől "súlyos visszaélés" miatt. Veiga viszont azt mondja: megakadályozták a vizsgálat befejezésében, ráadásul fenyegető telefonokat kapott és pert helyeztek kilátásba ellene.

A WMO-nál akkor rendelték el a könyvvizsgálatot, amikor a szervezet a pénzügyi szabálytalanságok ügyét átadta a svájci hatóságoknak 2003-ban.

A jelentés szerint a pénz nagy részéből mintegy 50 tagállam képviselőjének szavazatát "vásárolták meg" a 2003 májusi főtitkárválasztásra. Utazásokat, szállást és "zsebpénzt" fizettek kormányzati tisztviselőknek, akik hallgatólagosan vállalták, hogy ezért cserébe a WMO bizonyos titkársági tisztviselőinek útmutatása szerint fognak voksolni.

A portugál könyvvizsgáló szerint az ügyben a WMO tucatnyi vezető tisztviselője érintett. A svájci hatóságok eddig nem tudtak nyomozni a magas rangú diplomaták körében, mivel Michel Jarraud főtitkár nem volt hajlandó feloldani a mentességüket.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.