Szembesítés a Szembenézéssel

Gyurcsány Ferenc a Népszabadság tegnapi számában megjelent Szembenézés című írását a megmerevedett álláspontok és rögzült politikai szerepek közepette a kölcsönös megértés irányába tett lépésnek tekinti. Az már látszik, hogy az ellenzék nem így fogadja. Az írás közvetlen motivációja a szöveg szerint a 2006 őszéhez vezető történések megértése, összegzése, illetve az azokhoz vezető oksági láncolat elvágása.

Szokatlanul nagy történelmi távolságról fut neki a miniszterelnök az oknyomozásnak. Említi Bibó István alaptételét a zsákutcás magyar fejlődésről, ahol a nemzetféltés gyakran és tragikusan szembekerül a demokratizálódás, a haladás ügyével. Mint később kiderül, Gyurcsány szerint most is fenyeget ez a veszély. Vitákat fog kiváltani a következő történelmi tétel is: választani kell Nagy Imre és Kádár János között, és a szerző szerint a mai baloldal csakis a forradalom mártír miniszterelnöke mellett dönthet.

A mostani közélet markáns hibájának minősíti Gyurcsány a jobb- és baloldal egymás iránti empátiahiányát. Elismeri, hogy a jobboldal sérelmei időben közelebbiek, az emlékek frissebbek. De mindebből még nem következne az, ami 2006 őszén történt.

A Fidesz a Szembenézés szerint 1998 óta egyre nyilvánvalóbban megsérti a demokratikus minimumot, miközben a többi parlamenti párt alapvetően tiszteletben tartja a demokratikus alapkonszenzust. A Fidesz 1998-at követően mindhárom nem általa vezetett kormány legitimitását megkérdőjelezte és egyre inkább a rendszerváltozásban csalódott, azt korrigálni igyekvő, vagy éppen új rendszerváltozást sürgető radikalizálódó középrétegek pártjává vált. Olyannyira, hogy ma már - Gyurcsány szerint - antiliberális, populista, radikális nemzeti alakulat.

A szocialisták hibájául az aránytévesztést jelöli meg, amennyiben a párt modernizációs karaktere alárendelődött szociális indíttatásainak. Ez utóbbival kapcsolatban viszont 2005 őszére kiderült, hogy a költségvetés nem bír el további szociális ígéreteket.

Ez az oka a kiigazításnak nevezett intézkedéssornak, amelyről figyelemre méltó megjegyzést tesz: ha tartósan alacsonnyá válik a növekedés, akkor a kormánynak végig kell gondolnia az adó- és járulékszerkezetet.

Gyurcsány reformeltökéltsége, a közösségi és magánfelelősség arányosítására, a közszféra teljesítménycentrikus átalakítására irányuló akarata a szöveg szerint töretlen. Elismeri viszont, hogy a parlamenti térből kiemelt, nyitottabb vitákra van szükség.

Visszatérve a belső politikai viszonyokra, a Szembenézés nem lát esélyt rá, hogy a közeljövőben átfogó megállapodást kössenek. Gyurcsány szerint tárgyalni mégis kell. Az erre érkező megnyilatkozások után a kérdés az, hogy lesz-e kivel.

Gyurcsány ötször egymás után Friderikusznál

Hétfőtől napi egy-egy órában öt alkalommal Friderikusz Sándor vendége lesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Friderikusz Most című műsorban - tájékoztatta az ATV az MTI-t. Első alakalommal a kormányfő által jegyzett tanulmány, a Szembenézés lesz terítéken. Kedden az egészségügyi, szerdán a közigazgatási reform, csütörtökön az oktatás, illetve a nyugdíj átalakítása lesz a téma. Pénteken egy értelmiségiekből álló kerekasztal vendégeivel beszéli meg Gyurcsány Ferenc a korábbi négy adás témáit.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.