Kolosi Tamás: Nem segíti a kiegyezést

Érdekes, új műfajú, nagyon színvonalas írásnak minősítette a miniszterelnök elemzését Kolosi Tamás. A szociológus, a Tárki elnöke visszatérően hangsúlyozta, hogy alapvetően egyetért az írás mögött húzódó célrendszerrel, a reformok igenlésével, a modernizációval, a haza és haladás egységben való kezelésével, ugyanakkor lapunknak több fenntartását is megfogalmazta. Azt hangsúlyozta például, hogy az elemzés nem segíti a kiegyezést. A "dolgozat" indító mondatáról - amely szerint Magyarország veszélyes útra tévedt - úgy vélte: a társadalom és a gazdaság helyzete korántsem olyan rossz, mint ez ma a kommunikációból átjön. Annak pedig, hogy egy kormányfő nem a jövő perspektíváit vázolja elsősorban, hanem a mostani időszak problémáit, nehézségeit hangsúlyozza, Kolosi szerint negatív pszichológiai hatása van. A Tárki elnöke problematikusnak minősítette a másik oldal, az ellenfél megítélését, a szerinte csak verbális, nélkülözi a nem valódi gesztusokat. Úgy látja, hogy a Fidesz és Orbán Viktor politikai szalonképtelenségét sugalló dolgozat nem jó táptalaja a párbeszédnek és a kiegyezésnek. Különösen akkor nem, ha egybemossák a Fidesz 1998-tól 2002-ig tartó kormányzati időszakát napjainkkal. Hiszen - szögezte le Kolosi - sok-sok hibával ugyan, de 1998 és 2002 között Magyarországnak egy működő kormánya volt. A Fideszen belüli és az Orbán személye körüli problémák, a politikai jobbszél felé nyitás, a radikalizmus, a populizmus igazán csak 2002 után erősödött fel. "Nem hiszem, hogy a jelenlegi költségvetési válságban egyforma felelőssége lenne minden, 2000-től napjainkig regnáló kormánynak. Az Orbán-kormány alapvetően nagyon restriktív gazdaságpolitikával tartalékokat képzett a választás előtti időszakra, a Medgyessy-kormány viszont a ciklus kezdetén kezdett osztogatásokba. A kettőt nem lehet azonos szintre hozni" - szögezte le Kolosi Tamás. A szociológus szerint az MSZP-nek, a kormánynak és a miniszterelnöknek egyaránt észre kellene vennie, hogy három év múlva lesznek csak választások, tehát ma igazából nem a Fidesz és Orbán Viktor legyőzése, meggyőzése, átalakítása a lényeges feladat, hanem alapvetően a kormány működőképességét kellene sokkal inkább előtérbe helyezni. (K. J. E.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.