Ismerd fel Dantét!
A Dante ravennai sírjában talált koponyacsontok és Botticelli festménye alapján készítették el most Dante arckoponyájának rekonstrukcióját a Bolognai Egyetem kutatói Giorgio Gruppioni antropológusprofesszor vezetésével.
Kiderült, hogy a költőnek egyáltalán nem volt sasorra, bedagadt szeme, kiugró állkapcsa, nem volt hajlott, megtört öregember, és "egészen máshogy nézett ki, mint ahogy eddig a közvéleményben élt" - nyilatkozta a professzor.
Ugyan léteznek halotti maszkok a költőről, de történészek szerint ezek valójában a művész halála után készültek.
Dante külsejét mindenekelőtt olasz reneszánsz festők ábrázolásairól ismerjük, ám ezek is mind a költő halála után készültek. Ezek a klasszikus portrék amolyan lélektani benyomások voltak, annak alapján festették meg Dantét, amilyen benyomást művei olvastán nyertek róla. Nagyon jellemző például Boccaccio leírása Dantéról: "Költőnk tehát közepes termetű volt, java korán túl pedig valamennyire hajlottan járt, mindazonáltal léptei méltósággal teljesek és ugyanakkor szelídek is, mindég a legtisztesebb ruha volt rajta, ami komolyságához illett. Arca hosszúkás, orra sas, szeme inkább nagy, mint kicsiny, állkapcsa erős, az alsó ajka a felsőtől valamivel előbbre állott; arca színe barna, haja és szakálla sűrű fekete és kondor, tekintete örökké mélabús és tűnődő. Ezért történt meg vele, hogy egy napon Veronában (mikor már műveinek híre messze járt, és különösen Színjátékának az a része volt ismert, melyet ő Pokolnak nevezett el, de őt magát is sokan, férfiak és nők egyaránt ismerték) elhaladt egy kapu előtt, ahol több asszony ült, és az egyik közülük halkan, de mégsem annyira, hogy a költő, s ki vele ment, meg ne hallotta volna, így szólt a többi asszonyokhoz: - Látjátok, ez az, aki a pokolba jár, és akkor jő onnan vissza, mikor neki tetszik, és híreket hoz azokról, akik odalent vannak! - S ez asszonynak felelt egy másik közülük a maga együgyű módján s ekképpen: - Való igazad lehet; magam is láttam, hogy mily kondor a szakálla, s mily barna a bőre színe a melegtől és a füsttől, ami ott lent vagyon!" Habár Boccacciót Dante kortársának tekintik, valójában 8 éves volt, amikor a költő meghalt, s leírása Dantéról nagyon is beleillik a lélektani benyomások ihlette ábrázolások sorába. Giorgio Gruppioni szerint munkájuk legértékesebb része talán éppen az, hogy visszaadták a költő "emberségét", s kiemelték a legendák szülte, félelmet keltő "pokoljáró ember" mítoszából.
A legfejlettebb orvostani törvényszéki módszerekkel rekonstruálták a koponyát, az izmokat és az arcvonásokat. A profeszszor hangsúlyozta, hogy a száj és a szem körüli ráncokat saját elképzelésük és nem valós antropológiai adatok alapján alkották meg. Ám minden egyéb, a fej alakja, az arányok, a méretek valósághűek. Dante jóval kellemesebb külsejű volt, mint ahogy a köztudatban él. Homloka széles, állkapcsa erős ugyan, de normális méretű volt, vonásai pedig lágyabbak, mint ahogy leírták.
"Korántsem volt jóképű, de nem is volt olyan taszító, mint hittük. A fejrekonstrukció visszaadta a költő emberi mivoltát. Pontosan olyan volt valójában, mint egy azok közül, akik az utcán szembejönnek velünk" - mondta el a professzor.
Dante 56 éves korában, 1321-ben halt meg talán maláriás lázban, nem sokkal azután, hogy befejezte az Isteni színjáték Paradicsom könyvét. Maradványait szülővárosából, Firenzéből Ravennába szállították, s ott nyugszik mind a mai napig.
