A korrupció már a demokráciát fenyegeti

Az izraeli parlament tegnap engedélyezte a nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, hatalmi visszaéléssel és korrupcióval gyanúsított, de ártatlanságát hangoztató Móse Kacav elnöknek, hogy három hónapig tartó szabadságra menjen - jelentette az MTI. Kacav szabadságának ideje alatt a parlament elnöke, Dalia Icik látja el az államfői teendőket.

A Dahaf közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az izraeliek 71 százaléka úgy véli, Kacavnak le kellene mondania. Az elnök szerdai beszédében hangsúlyozta, ha Menahem Mazuz államügyész vádat emel ellene, lemond.

Szerdán Ehud Olmert is sürgette az államfő lemondását. A miniszterelnök kihasználta az alkalmat, hogy elterelje a figyelmet arról: ellene is folyik nyomozás. Az államügyészség azzal gyanúsítja, hogy 2005 novemberében - akkor még pénzügyminiszterként - megváltoztatta a Leumi bank, a második legnagyobb izraeli pénzintézet, privatizációjának pályázati feltételeit, hogy előnyös helyzetbe hozza egy barátját. (Az illető azonban végül is nem vette meg a többségi részvényt.) Ha az államügyészség vádat emel ellene, a kormányfő kénytelen lesz lemondani. Olmerttel kapcsolatban zavaros ingatlanügyletek miatt is felmerült már a törvénysértés gyanúja. De nem ő az egyetlen, aki az amúgy is népszerűtlen kormányban gyanúba keveredett.

Abraham Hirshon pénzügyminiszter ellen is nyomozás folyik egy korrupciós ügyben. Jövő szerdára ígérik az ítéletet a szexuális zaklatás vádjával tavaly szeptember óta bíróság előtt álló Hájim Ramon volt igazságügy-miniszter ügyében. Ramon önként lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a pert megindíthassák ellene. Január eleje óta házi őrizetben tartja a rendőrség Sula Zakent, a kormánykabinet igazgatónőjét, aki állítólag kapcsolatai révén magas adóhivatali tisztségekbe juttatott bizonyos embereket. A múlt hét óta per folyik Cahi Hanegbi, a parlament külügyi és védelmi bizottságának elnöke ellen, akit hivatali viszszaéléssel, korrupcióval, csalással, jogosulatlan kinevezésekkel vádolnak. Arról se feledkezzünk meg, hogyan került Kacav az elnöki székbe! Elődje, Ezer Weizman 2000-ben lemondott, mert a '80-as években miniszterként jogtalanul fogadott el 450 ezer dollár értékű ajándékokat egy francia milliárdostól. Weizman ellen - miután lemondott - nem emeltek vádat.

A korrupció gyanúja korábbi miniszterelnököket sem hagyott érintetlenül. Netanjahuval és Barakkal szemben is indult nyomozás. Mindenesetre most már tény, hogy Izraelben az egykor a hadseregbe és az állami intézményekbe vetett mély hit végleg megrendült. A berlini nemzetközi átláthatósági index szerint Izrael a tíz évvel ezelőtti 10. helyezéséhez képest ma a 34. helyen áll. A minőségi kormányzásért indított izraeli mozgalom szerint mindez azzal magyarázható, hogy az izraeli politikusok második generációja sokkal inkább az "énközpontú nemzedék" része, és a haza feltétel nélküli szolgálata nem lép az egyéni igények kielégítése elé. Másrészt a palesztin-izraeli konfliktus megoldatlansága lehetetlenné tette - eddig -, hogy a korrupció politikai téma legyen. Egyesek az izraeli listás választási rendszert okolják a zűrzavarért, épp ezért az elnöki poszt megerősítését javasolják, mások a ceremoniális poszt eltörlését követelik. Sokan már a demokrácia működését féltik a korrupció túláradása miatt.

Az államfõ távozását követelte Ehud Olmert miniszterelnök is. Õt magát korrupciós ügyek miatt támadják
Az államfõ távozását követelte Ehud Olmert miniszterelnök is. Õt magát korrupciós ügyek miatt támadják
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.