Többszintes mélygarázsának kapui teljesen automatizáltak, személyzetet a környéken sem látsz. Természetesen fizető, és persze hitelkártyát is használhatsz, egyszerűen bedugod a nyílásba. Ha már a pénznél tartunk: Svédországban is van vizitdíj, jelenleg 240 korona, nagyjából 7000 forint. Akut esetben, például utcai balesetnél, több. A szociálisan támogatottak helyett itt is az állam fizet.

Az épület belseje nem különbözik lényegesen a (jobb) magyar kórházakétól, legfeljebb valamivel tágasabb és ragyog a tisztaságtól. Ja igen, mindegyik folyosóajtó fotocellás, kitárul előttünk.

Az onkológiai osztályon először nem is fogtam fel, mi ott a különös. Aztán rájöttem: nincs senki a folyosón. Nem kell várakoznod, vagy ha mégis, az egyetlen fényűzőbben berendezett helyiségben, a puha fotelekkel, dívánnyal, tévével, mikróval, kávéautomatával felszerelt várószobában.

De most az is üres, holott minden kórterem tele van. Látom, mert minden ajtót nyitva tartanak. Mindenkit időre rendelnek be, a sokórás kemoterápia előtt nincs várakozás. Megkérem az orvos barátomat, aki most nem kemóra, hanem csak a mellkasába beültetett port átmosására és vérvételre jött, hogy hozzon össze az egyik svéd kollégával. Nem megy - nincs orvos az osztályon. Mindent főiskolát végzett nővérek végeznek, előre meghatározott napi terv alapján.

Papír sincs. Az összes teendőt, a leleteket, az adatokat is komputerről hívják le. A tágas nővérszobában minden szolgálatban lévő nővérnek saját asztala és komputere van, hat számítógépet számoltam össze.

Mindegyik kórterem, amelyben a kezelést végzik, kétágyas. Függöny választja el egymástól a távirányítóval emelhető, sülylyeszthető ágyakat, a fejrész külön mozgatható. Szemben a falon minden ágynál fejhallgatós, távirányítós tévé - hosszú a kezelés. A pácienst bárki elkísérheti, én is az ágy mellé húzok egy széket.

Bejön a nővér, 50 körüli, csontos, erősen sántító nő, talán csípőficamos, vagy krónikus ízületi gyulladása van. Munkaruháján kitűző a nevével, beosztásával, és hogy hol szerzett nővérdiplomát. Felvesz egy köpenyt, gumikesztyűt húz, az ágy mellé húzza a guruló steril kötözőasztalkát. A port felett a bőrt - számoltam - egymás után hat fertőtlenítővel átitatott bucival törli le, utána egy vékony tűvel beköti az átmosó infúziót. Néhány perc múlva vért vesz, illetve venne, de valahogy nem jön le, talán hozzátapadt a tű a falhoz. Számolatlanul használja az egyszer használatos fecskendőket, percekig próbálkozik. Átmos, szív, nyom. Jön is valami vér, de nem elégedett, ezért a perifériáról is vesz vért.

Közben nyugodtan társalgunk, kitűnően beszél angolul. Mi másról is kezdené a faggatódzást egy kíváncsi magyar orvos, mint a pénzről: 25 ezer koronát, 740 ezer forintot keres bruttó, ennek 60 százaléka marad nála. Heti 37 órát dolgozik, a beosztást egymás között megoldják a nővérek. Legkorábban reggel hétkor kezd, legkésőbb este 6-kor végez (ez nappali részleg). Átlagosan öt beteg jut rá, gyakorlatilag egész nap folyamatosan dolgozik. Ebédszünet azért van, a kórház menzáján eszik, ezalatt a nővérek egymást váltva őrzik fent az osztályon a betegeket.

A nővér kocsival jár be egy Stockholm környéki faluból. Harminc perc, de esténként kerül egyet a lovához, mert az istállót más településen bérli.

Bár a vérvételi probléma miatt az egyébként negyedórás beavatkozás 40 percre nyúlik, nincs stressz, idegeskedés, a nővér nyugodt. És persze a beteg is.

Másnap délután a nővér felhívja a barátomat, és bediktálja a laboreredményeket. Nagyjából minden rendben. A hemoglobin persze lement, de még nem kell transzfundálni. Jöjjön a következő hétfőn kezelésre. Kilenc harminckor várjuk.

Ennyi. Működik.

Dr. Nemes János
A szerző orvos